Menu

EKB Youth Dialogue

Tudjuk, hogy döntéseink kihatnak a fiatalok mindennapi életére. Ezért gondoskodni szeretnénk róla, hogy ne csak hallomásból értesüljenek a munkánkról, hanem közvetlenül is beszélhessenek velünk.

Erre ad alkalmat az EKB Youth Dialogue (Ifjúsági Párbeszéd) nevű kezdeményezése. Az Európa-szerte – és az interneten is – szervezett rendezvényeinken a fiatalok közvetlenül kapcsolatba kerülhetnek az EKB döntéshozóival, feltehetik kérdéseiket, megoszthatják velünk gondolataikat.

A Youth Dialogue bankfelügyeleti témájú beszélgetései

Kérdezzük meg Christine Lagarde-ot a 2020. májusi Európai Ifjúsági Rendezvényen

Fiatal európaiak kérdezték Lagarde elnökasszonyt egy internetes ifjúsági párbeszéd alkalmával arról, milyen válaszlépéseket ad az EKB a koronavírus okozta világjárványra. A beszélgetésre az Európai Parlamenttel együtt 2020. május 27-én szervezett 2020-as Európai Ifjúsági Rendezvény részeként került sor.

A fiatalok hangot adtak aggodalmuknak szakmai pályafutásukkal, Európa jövőjével, a digitalizálással és az éghajlatváltozással kapcsolatban. Íme a beszélgetés néhány érdekes pillanata:

Lagarde elnökasszony gondolatai...

... a koronavírus-pandémia gazdasági hatásáról

A vírusok nem ismernek határokat, ezért mindannyian érintve vagyunk. Ugyanakkor eltérőek lehetnek a következmények attól függően, hogy az adott országnak milyen volt a helyzete a világjárvány előtt, és hogy milyen jellegű a gazdasága. Mindannyiunk kötelessége olyan megoldást keresni, amely segít benne, hogy az egyensúlyt megőrizve legyünk úrrá a nehézségeken.

... az egyes országok eladósodásáról

Az számít igazán, hogy mibe fektetünk be. Át kell alakítanunk a gazdaságainkat, hogy hatékonyabbak, termelékenyebbek legyenek, és hogy jobban reagáljanak a lakosság igényeire. Szorgalmaznunk kell, hogy a felvett hitellel az éghajlatváltozást ellensúlyozó beruházásokat finanszírozzák, és a fenntartható növekedést élénkítsék.

... az európai intézmények együttműködéséről

Az uniós döntéshozók folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot a válság alatt, összehasonlítják a bevált eljárásmódokat, és igyekeznek a járványra összehangolt választ adni. Fontos a közös fellépés. A megfelelő intézkedésekkel nő az esélye, hogy együtt sikerül kilábalnunk ebből a helyzetből.

... az éghajlatváltozásról

A klímaváltozással közösen vehetjük fel a harcot. Ez a probléma elszigetelten nem oldható meg. Az EKB tagja a pénzügyi rendszer zölddé tételére létrehozott hálózatnak (NGFS), amely csaknem 50 nemzeti központi bankot és felügyeletet egyesít abból a célból, hogy az éghajlatváltozás okozta hihetetlenül nehéz feladatra feltérképezzük a lehetséges megoldásokat.

... a fiatalság jövőjéről

Az európai fiataloknak fel kell készülniük a változásra. Mindannyian folyamatosan továbbképezzük magunkat, új készségeket, ismereteket sajátítunk el. Átalakulunk, és készen kell állnunk a fejlődésre.

A rendezvény megtekintése

Fényképek

Régebbi rendezvények

Az €urogeneráció diákvetélkedő győztesei Mario Draghi volt elnököt kérdezték, Frankfurt, 2019. május

A nyolcadszorra megrendezett vetélkedőn az eurozóna tíz országából több mint ötezren vettek rész. Az euroövezeti iskolák diákcsapatai azt a feladatot kapták, hogy megoldásokat javasoljanak az Európában tapasztalható pénzpolitikai problémákra. Az EKB meghívta Frankfurtba 2019. május 8-ára a sikeres csapatokat, hogy még közelebbről megismerhessék a központi bankárok világát, és személyesen kérdezhessék Mario Draghit, az EKB előző elnökét.

Íme kis ízelítő Mario Draghi válaszaiból.

A következőket mondta...

... arról, hogy a fiatalság hogyan alakíthatja Európa jövőjét

Európa akkor működik jól, ha összefogunk, és ehhez szükségünk van a fiatalokra. Kíváncsiak vagyunk, mi a véleményük. Fontos, hogy részt vegyenek a vitákon, és kiálljanak amellett, amiben hisznek. Ennek egyik módja az európai választásokban való részvétel. Szavazataikkal alakíthatják Európa jövőjét.

... arról, ahogy a központi bankok kommunikálnak a nyilvánossággal

A központi bankok manapság folyamatos erőfeszítéseket tesznek az átláthatóságért és a nagyközönség átfogó tájékoztatásáért. A sajtótájékoztatók, -közlemények, beszédek és az ifjúsági párbeszédek elősegítik a folyamatos információáramlást.

... a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről

A monetáris unió még nem valósult meg optimálisan, és nem is teljes. A közös pénznemhez mélyebb integrációra van szükség az Európai Unióban.

... a kriptodevizákról

A kriptodevizák nem devizák, hanem nagyon kockázatos eszközök. A mai egy euro holnap is egy euro. Mögötte áll az EKB, de ki áll a kriptodevizák mögött?

... az euro támogatottságáról

Az euro támogatottsága 75%-kal még soha nem volt ilyen erős az euroövezeti polgárok között. Ugyanakkor a Banque de France által közzétett kutatások szerint az embereknek az a meggyőződése, hogy az euro többet tett más országokért, mint a hazájukért. Ezt valószínűleg az átélt, példa nélkül álló válság miatt gondolják így. Ahogy halványul a válság emléke, reméljük, hogy a nyugtalanság is csillapodik.

... arról, hogy mire fog legélesebben emlékezni az EKB élén eltöltött hivatalából

2012-ben sokan gondolták úgy, hogy vége az eurónak. Aztán volt egy európai tanácsi értekezlet, amely létrehozta a bankuniót. A piacok annyira el voltak annakidején bizonytalanodva, hogy alábecsülték ennek a fontosságát. Ez nagy változás volt, fontos eredményeket hozott, és a tanácsülésből kiderült, hogy vezetőink politikai elköteleződést vállaltak az euro iránt.

Az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető az €urogeneráció diákvetélkedő sikeres csapatainak Draghi elnökkel való találkozója.

Nézzük meg az €urogeneráció diákvetélkedő ünnepélyét

A rendezvényről készült fotók

Youth Dialogue Benoît Cœurével, Milánó, Olaszország, 2019. március

Az EKB hatodszor rendezte meg az Ifjúsági Párbeszédet, közös szervezésben a Bocconi Egyetemmel és a Debating Europe (Vita Európáról) elnevezésű online platformmal, ahol a fiatalok aktuális kérdéseket vitathatnak meg Európa vezetőivel. 2019. március 13-án az EKB igazgatósági tagja, Benoît Cœuré egyetemi hallgatókkal találkozott, hogy megvitassa velük az európai fiatalság előtt álló kihívásokat. A rendezvény előtt arra kértük az érdeklődőket, hogy küldjék el a kérdéseiket Benoît Cœurének a Twitteren vagy hozzászólásként a Debating Europe platformon. Az élő vita során ezek közül választottuk ki a kérdéseket.

Ízelítő a beszélgetésből:

... az oktatás fontosságáról

Európában a közkiadásokat az oktatásba kell átcsatornázni. A diákoknak olyan iskolázottságra van szükségük, amellyel sikeresen beléphetnek világszerte a digitális munkaerőpiacra.

... az innovációról és a digitalizálásról

Meg kell erősítenünk Európa innovációs kapacitását. Az állami és magánberuházásoknak támogatniuk kell a vezető iparágak digitalizálását, a tőkepiaci unió pedig döntően hozzájárul ahhoz, hogy a tőke a megfelelő helyre kerüljön.

... az európai fiatalság szerepéről

Önök jelölik ki az irányt, amerre a történelem hullámai Európát a jövőben elviszik.

...az olasz gazdaságról

Olaszország gazdasági helyzete nem veszélyezteti az euroövezetet. Az ország előtt álló legnagyobb kihívás, hogy hosszabb távon fokozza a termelékenységet.

...a nemek egyenlőségéről

A nemek közötti egyenlőtlenség korlátozza a növekedést. Ha több nő dolgozik és kap egyenlő fizetést, megemelkedik Európában az életszínvonal.

...a készpénzről a digitális korban

A készpénz nélkülözhetetlen eleme a fizetőeszköz iránti bizalomnak. A fizetési módokat a társadalmi igények kell, hogy alakítsák. Jelenleg is tanulmányozzuk a digitális fizetőeszközöket, de az euroövezetben még mindig erős készpénzkeresletet érzékelünk.

Alább megtekinthető az ezekkel és egyéb témákkal kapcsolatos eszmecsere Benoît Cœuré és a Bocconi Egyetem hallgatói között.

Youth Dialogue Mario Draghival: #AskDraghi, 2018. január

Harmadszorra szerveztük meg a Youth Dialogue ifjúsági párbeszédet közösen a Debating Europe (Vita Európáról) internetes platformmal, ahol a fiatalok megbeszélhetik az aktuális kérdéseket az európai vezetőkkel.

Draghi elnök 2018. január 17. és 23. között várta Twitteren és Facebookon a következő témakörökhöz kapcsolódó kérdéseket:

  • az európai gazdasági fellendülés, fiatalkori munkanélküliség;
  • kriptodevizák, blokklánc;
  • újabb világgazdasági válság lehetősége.

Nézzük meg, hogyan válaszolt Draghi elnök néhány kérdésre, és pillantsunk bele az EKB közösségi médiacsatornáin folyó vitába.

az európai gazdasági fellendülés, fiatalkori munkanélküliség;

Az európai gazdaság az elmúlt években folyamatosan bővült, a foglalkoztatás magasabb, mint bármikor. De tovább kell fejlődnünk, és el kell érnünk, hogy mindenki profitáljon az eredményekből.

Mikor épül fel teljesen Európa a recesszióból?

Képzeljük el, hogy a mesterséges intelligencia és a robotok óriási munkanélküliséget okoznak (a fiatalok között). Hogyan fog erre az EKB reagálni?

Blokklánc, kriptodevizák

A blokklánc elnevezésű innovatív technológiával fokozható lehet a hatékonyság. Most vizsgáljuk, hogy vajon a jövőben mi is alkalmazni tudjuk-e a szolgáltatásainkhoz. A bitcoinnal és megbízhatóságával kapcsolatban Draghi elnök óvatosságra int, mivel nem áll mögötte egyetlen központi bank vagy kormány sem; hozzáteszi, hogy nem az EKB feladata ennek szabályozása.

Hogyan tudjuk kiaknázni a blokklánc technológiában rejlő előnyöket a gazdaság támogatására?

Ha Ön is hozzám hasonló fiatal egyetemista lenne, vásárolna-e bitcoint biztonsági tartalékul?

Gazdasági világválság

A legutóbbi válság igen súlyos volt, de túl vagyunk a nehezén. Az európai országoknak komoly gyengeségeik voltak, amikor elérte őket a válság, ezért nem tudtak megfelelően reagálni. Mára sok területen jelentős előrelépést tettünk, és a jövőben jobban fel leszünk vértezve.

Mi a véleménye, sikerülni fog-e az EU-nak és az EKB-nak elegendő reformot megvalósítania ahhoz, hogy megbirkózzon egy újabb gazdasági válsággal, még mielőtt az bekövetkezik?

Bővebben

Szeretne többet megtudni az EKB aktuális Ifjúsági Párbeszédének témáiról? Ha igen, nézze meg a következő oldalakat.

Újabb világgazdasági válság lehetősége
  • Economic recovery and the new phase of monetary policy (Gazdasági fellendülés és a monetáris politika új szakasza – Vítor Constânciónak, az EKB alelnökének beszéde a 20. Euro Finance Week [euro pénzügyi hét] megnyitóján, Frankfurt am Main, 2017. november 13.)
  • Sustaining openness in a dynamic global economy (A nyitottság feltételeinek megteremtése egy dinamikus világgazdaságban – Mario Draghinak, az EKB elnökének beszéde a Kansas City Federal Reserve Bank gazdaságpolitikai szimpóziumán, Jackson Hole, 2017. augusztus 25.)
Kriptodevizák, blokklánc
az európai gazdasági fellendülés, fiatalkori munkanélküliség;
  • Youth unemployment in the euro area (A fiatalkori munkanélküliség az euroövezetben – Mario Draghinak, az EKB elnökének vitaindító beszéde a Henry Grattan előadássorozat alkalmából, Trinity College, Dublin, 2017. szeptember 22.)
  • Accompanying the economic recovery (A gazdasági fellendülés kísérése – Mario Draghinak, az EKB elnökének beszéde az EKB központi banki fórumán, Sintra, 2017. június 27.)
Youth Dialogue Mario Draghival, Dublin, Írország, 2017. szeptember
ECB Youth Dialogue, Dublin, 2017.

Mario Draghi elnök 2017. szeptember 22-én, pénteken európai fiatalokkal találkozott a dublini Trinity College egyetemen.

A rendezvényt az EKB, a Central Bank of Ireland és a Trinity College Dublin közösen szervezte.

Lesz-e a blokkláncnak szerepe a jövőben? Erősödik-e a Kormányzótanács azzal kapcsolatos aggodalma, hogy esetleg lakásárbuborékok alakulnak ki? Mennyiben tekinthető az előretekintő iránymutatás és a világos tájékoztatás a modern jegybank alapvető jellemzőjének?

Alább megtekinthető az ezekkel és egyéb témákkal kapcsolatos eszmecsere Draghi elnök és a dublini Trinity College közgazdász hallgatói között.

Youth Dialogue Mario Draghival, Lisszabon, Portugália, 2017. június
Ifjúság, innováció, termelékenység Európában, Lisszabon, 2017.

Az EKB első Ifjúsági Párbeszédének házigazdája Mario Draghi elnök volt; a rendezvényre a Banco de Portugal és a lisszaboni ISEG közgazdasági és menedzsment főiskola közös szervezésében került sor.

Alább megtekinthető a beszélgetés arról, hogy mit jelent a fiatalok számára az innováció és a termelékenység.