Nemzeti előlap
20 cent
Andorra
Andorra 2011. június 30-án monetáris megállapodást kötött az Európai Unióval, amelynek nyomán hivatalos fizetőeszközként használhatja az eurót, és saját euroérmét is kibocsáthat. Az andorrai euroérméket az európai lobogó 12 csillaga díszíti.
A 10, a 20 és az 50 centes érme Santa Coloma román stílusú templomát ábrázolja.
AndorraAusztria
Ausztria virágokkal, építészeti motívumokkal és híres osztrák történelmi személyiségekkel díszített érmesorozat kibocsátása mellett döntött. A terveket egy országos testület értékelése, valamint közvélemény-kutatás alapján választották ki. A kiválasztott tervek Josef Kaiser munkái. Az érmén a Belvedere-palota, Ausztria egyik legszebb barokk palotája látható. Itt írták alá 1955-ben az osztrák önrendelkezés visszaállításáról szóló szerződést, ezért a palota neve a szabadság szinonimájává vált.
AusztriaBelgium
A belga euroérméket Jan Alfons Keustermans, a turnhouti szépművészeti akadémia igazgatója tervezte. Jelenleg három érmesorozat van forgalomban, amelyek mindegyike érvényes.
Az első sorozat az érme belső részén II. Albert királyt ábrázolja, míg az Európát jelképező 12 csillag között elhelyezett királyi monogram – egy nagy „A” betű a korona fölött – és a kibocsátási év a külső részen található.
Belgium 2008-ban kissé megváltoztatta az érmék rajzolatát, hogy jobban összhangba hozza az Európai Bizottság útmutatásával. A második sorozat érméi is II. Albert királyt ábrázolják, de ezeken a királyi monogram és a kibocsátási év az érme belső részén van feltüntetve, akárcsak a verdejel és a „BE” országkód.
2014-ben Belgium bevezette az euroérmék harmadik sorozatát, amelyen Fülöp király, az „FP” királyi monogram és a „BE” országkód szerepel. A verdejel a kibocsátási év két oldalán van feltüntetve.
BelgiumCiprus
A 10, a 20 és az 50 centes érmét a Kr. e. IV. században használt Kyrenia kereskedőhajó képe díszíti, amely a ciprusi hajózás történetét, illetve a szigetnek mint kereskedelmi központnak a fontosságát jelképezi.
CiprusÉsztország
Az észt érmék nemzeti előlapjának rajzolata valamennyi címlet esetében ugyanaz. Észtország térképe és az „Eesti” szó (az ország neve észt nyelven) látható rajta.
ÉsztországFinnország
Finnország a régi finn pénzérméken látható motívumokhoz hasonló három tervet választott. 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes érme: az érméken a finn címeroroszlán Heikki Häiväoja szobrászművész által tervezett reprodukciója látható. Az évek során a címeroroszlán több finn pénzérmén is feltűnt különböző változatokban: 1964 és 2001 között például a finn egymárkás érméket díszítette.
FinnországFranciaország
A francia euroérmék első sorozatának nemzeti előlapja esetében több mint 1200 rajzolattervet bíráltak el. A bírálóbizottság, amelynek elnöke a gazdasági és pénzügyminiszter volt, háromféle képi megjelenést választott ki a három különböző érmetípushoz.
10, 20 és 50 centes érme: az érméken a magvető, a francia frank történetének visszatérő szereplője látható. A Laurent Jorlo által tervezett „modern, időtlen grafika Franciaországot jelképezi, amely hű marad önmagához, miközben egységbe olvad Európával”. FranciaországGörögország
A gazdasági miniszter és a Bank of Greece elnöke egy nemzeti technikai és művészeti bizottság javaslatai közül választotta ki a görög euroérméket díszítő motívumokat. A nyertes pályázat alkotóját, Georges Sztamatopulosz szobrászművészt a Bank of Greece szponzorálta. Minden címleten más-más motívum látható. Az érme Joannisz Kapodisztriasznak (1776–1831), a kimagasló görög és európai politikusnak és diplomatának állít emléket, aki a görög függetlenségi háború (1821–27) után az ország első kormányzója lett (1830–31).
GörögországHollandia
Az első sorozat holland érméihez Bruno Ninaber van Eyben két tervére esett a választás, amelyek Beatrix királynőt ábrázolják. Két érmesorozat van forgalomban, mindkettő egyaránt érvényes.
A 2014-ben bevezetett második sorozat érméin Vilmos Sándor király látható, mellette a „Willem-Alexander Koning der Nederlanden” (Hollandia királya) felirattal.1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes érme:
Első sorozat: Beatrix királynőt ábrázolja a „Beatrix Koningin der Nederlanden” (Hollandia királynője) felirattal.
Második sorozat: Vilmos Sándor király profilképére nyomtatva a „Willem-Alexander Koning der Nederlanden” (Hollandia királya) felirat olvasható. A verdejel a név két oldalán van feltüntetve.
HollandiaHorvátország
Horvátország az euroérmék nemzeti előlapjaira négyfajta rajzolatot választott, amelyek mindegyikének a hátterében a jellegzetes horvát sakkminta látható. Az összes érmét az európai lobogó 12 csillaga díszíti.
Az 20 centes érmén Nikola Tesla feltaláló mérnök arcképe látható, aki a váltakozó áramú technológiát kifejlesztette. Az érmét Ivan Domagoj Račić tervezte. A kibocsátás évén kívül a kibocsátó ország horvát nyelvű neve, „HRVATSKA” olvasható rajta. HorvátországÍrország
Az ír kormány úgy döntött, hogy valamennyi ír érmecímlet esetében azonos motívumot alkalmaz az érmék nemzeti előlapján. Az érmék a kelta hárfát, Írország hagyományos jelképét ábrázolják, a kiadás évével és az „Éire” szóval, Írország ír nevével díszítve. A hárfa képét Jarlath Hayes tervezte.
ÍrországLettország
A 20 centes érmén a Lett Köztársaság nagycímere látható. Az érmét Laimonis Šēnbergs tervezte.
LettországLitvánia
A litván euroérmék rajzolata a Litván Köztársaság címerét, a Vytist ábrázolja, a kibocsátó ország nevével („LIETUVA”) és a kibocsátási évvel („2015”) együtt. Az érméket emellett az európai lobogó tizenkét csillaga díszíti. Tervezőjük Antanas Žukauskas szobrászművész.
LitvániaLuxemburg
Az érméket Yvette Gastauer-Claire tervezte a királyi udvartartás és a luxemburgi kormány jóváhagyásával.
Valamennyi luxemburgi érmén Henrik nagyherceg profilképe látható a kibocsátás évével és az ország luxemburgi nevével („Lëtzebuerg”) együtt.
LuxemburgMálta
A 10, a 20 és az 50 centes érmén Málta nemzeti címere látható, amelynek központi motívuma egy pajzs, rajta a máltai lobogó heraldikai ábrázolásával, fölötte pedig koronát formázó kőfallal, amely Málta erődítményeire és városállamiságára utal. A pajzsot két, hagyományosan Máltához kötődő békeszimbólum, az olajág és a pálmaág övezi, előbbi balról, utóbbi jobbról. A koszorút formáló két ágat a pajzs alatt szalag fogja össze, amelyen a „Repubblika ta' Malta” (Máltai Köztársaság) felirat olvasható.
MáltaMonaco
Két érmesorozat van forgalomban.
Az első sorozat 2 eurós érméje III. Rainier herceget ábrázolja. Az 1 euróson III. Rainier herceg és a trónörökös, Albert herceg profilképe látható egymás mellett. A 10, a 20 és az 50 centesen a hercegi pecsét szerepel. Az 1, a 2 és az 5 centest Monaco uralkodó hercegeinek címere díszíti.
A második sorozat 1 és 2 eurós érméjén II. Albert herceg arcképe látható. A 10, a 20 és az 50 centesre a herceg monogramját nyomták. Az 1, a 2 és az 5 centes főmotívuma Monaco uralkodó hercegeinek címere.
MonacoNémetország
A német illetékesek és numizmatikai szakértők háromféle képi megjelenést választottak ki a német euroérmékhez. 10, 20 és 50 centes érme: az érméken a Brandenburgi kapu, Németország felosztásának, majd későbbi újraegyesítésének jelképe látható. A grafika perspektívájával Reinhard Heinsdorff a kapu nyitottságát, vagyis Németország és Európa egyesülését hangsúlyozza.
NémetországOlaszország
Az olasz euroérmetervek először a nemzeti műszaki és művészeti bizottság elé kerültek, majd a RAI UNO, a legnagyobb országos televíziós csatorna mutatta be őket a lakosságnak. Minden egyes címletet más-más motívum díszít, amelyet híres olasz művészek mesterműveiről választottak. Az érmén Umberto Boccioninak, az olasz futurista iskola vezető alakjának egyik szobra látható.
OlaszországPortugália
Az országos pályázatra beérkezett tervek közül hármat választottak ki. Vítor Manuel Fernandes dos Santos tervező – aki terveihez történelmi szimbólumokból és Portugália első királya, I. Alfonz pecsétjeiből merített ihletet – az alábbi motívumokkal nyerte meg a pályázatot: 10, 20 és 50 centes érme: az érmék központi motívuma az 1142-es királyi pecsét.
PortugáliaSan Marino
Első sorozat: az érmén Szent Marinusnak a Guercino iskola egyik festménye alapján készült képe látható.
Második sorozat: az érme a Titano-hegyet ábrázolja, a három Toronnyal.
San MarinoSpanyolország
A spanyol érmék háromféle dizájnnal készültek: a király, Miguel de Cervantes és Santiago de Compostela katedrálisának képét mutatják. Jelenleg három érmesorozat van forgalomban, amelyek mindegyike érvényes.
A második sorozathoz az érméket 2010-ben kissé újratervezték abból a meggondolásból, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság által kiadott közös iránymutatásoknak. Az évet például az érme belső részén tüntetik fel.
10, 20 és 50 centes érme: ezek az érmék a spanyol irodalom nagy öregének, Miguel de Cervantesnek a képét ábrázolják, tükrözve az író és alkotásának egyetemes voltát. SpanyolországSzlovákia
A 10, a 20 és az 50 centes a pozsonyi várat és Szlovákia nemzeti címerét ábrázolja.
SzlovákiaVatikánváros
Vatikánvárosnak öt érmesorozata van forgalomban, amelyek mindegyike érvényes.
A 2002 és 2005 között kibocsátott első sorozat érméin II. János Pál pápa képmása látható.
A 2005 júniusa és 2006 márciusa között megjelent második sorozat a bíboros kamarásnak, Vatikánváros ideiglenes államfőjének a címerét ábrázolja az Apostoli Kamara emblémájára illesztve az érme közepén. A rajzolat felső részét a „SEDE VACANTE” szavak és a kibocsátás éve római számmal, „MMV”, veszi körül félkör alakban. A tervező neve („D. LONGO”) a központi motívum bal alsó szélén, a vésnökök monogramja („MAC inc” az 1 és 20 centesen; „LDS inc” a 2 és az 50 centesen; „ELF inc” az 5 centesen és az 1 euróson; „MCC inc” a 10 centesen és a 2 euróson) pedig a jobb alsó szélén van feltüntetve.
A 2006 áprilisa és 2013 decembere között kibocsátott harmadik sorozat XVI. Benedek pápát ábrázolja, bal oldalán pedig a tervező monogramja („DL”) szerepel.
A negyedik, 2014. januárban kibocsátott sorozaton Ferenc pápa arcképe szerepel.
Az első alkalommal 2017 márciusában kibocsátott ötödik sorozaton Ferenc pápának, a Vatikánvárosi Állam államfőjének a címere látható.
Mindegyik sorozat összes érméjén megjelenik az európai lobogó tizenkét csillaga, a „CITTÀ DEL VATICANO” felirat, a kibocsátási év és a verdejel („R”).
Vatikánváros