Előzetes tervfázis

Részletes tervek

Makett, látványkép északi irányból

Makett, látványkép északi irányból

© Markus Pillhofer

2007. február 20-án az EKB kihirdette az előzetes tervfázis eredményét. Ebben a szakaszban az építészek az optimalizálási fázis eredményei alapján egységesítették és módosították az új székház tervjavaslatát, valamint előkészítették a részletes tervfázist is.

Módosítások

Makett, látványkép észak-keleti irányból

Makett, látványkép észak-keleti irányból

© Markus Pillhofer

  • A toronyházat és a Nagyvásárcsarnokhoz kapcsolódó bejárati épületet eltolták kissé nyugati irányba, így utóbbi a második világháború után újjáépített csarnokrész fölé került.
  • A műemlékvédelmi hatóságok kívánságának megfelelően a fő jellegzetességnek számító betonrácsos homlokzat érintetlen marad.
  • A Nagyvásárcsarnoknak szánt funkciókat a műemlékvédelmi és funkcionális követelmények figyelembevételével módosították.
  • A toronyépület homlokzatának energiatakarékosságát a napfény elleni védelem fokozásával javították.
  • A parkosítási tervet is átalakították, így a területfejlesztési szempontok mellett az EKB biztonsági előírásai is kellő figyelmet kapnak.