Az EKB üdvözli az átláthatóságról szóló párbeszédet a civil szervezetekkel
- Egy nem kormányzati szervezet elismerését fejezte ki az EKB-nak az átláthatóság javítására tett lépéseiért
- Az EKB megerősítette, hogy kiegyensúlyozott párbeszédet folytat minden érdekelttel
- Az EKB elkötelezett a magas színvonalú szervezetirányítási rendszer és a feddhetetlenséget szolgáló mechanizmusok erősítése iránt
Az Európai Központi Bank (EKB) – annak kapcsán, hogy egy nem kormányzati szervezet beszámolót tett közzé a jegybankról – a mai napon megerősítette, hogy nyílt párbeszédre törekszik az érdekeltek széles körével. Hangsúlyozva, hogy az Európai Parlament (EP) felé tartozik közvetlen elszámolási kötelezettséggel, oly módon segítette a Transparency International EU (TI-EU) egyik programját, hogy meghívta a szervezet kutatóit a bank vezető szakértőivel tartott értekezletsorozatra.
„Az etikus magatartás és a helyes szervezetirányítás a közbizalom elnyerésének záloga. Az európai intézményeknek kötelességük, hogy fokozzák legitimitásukat. Ezt egyrészt a demokratikus számonkérhetőség megerősítésével, másrészt annak kifejezésével érhetik el, hogy teljesítik a megbízatásukban meghatározott célokat – jelentette ki Mario Draghi, az EKB elnöke. Hozzátenném még, hogy az EKB mindig is nyitott volt arra, hogy az érdekeltekkel, így a lakossággal is kiegyensúlyozott párbeszédet folytasson.”
A beszámoló elismeréssel adózik a nemrégiben hozott jegybanki intézkedések iránt, amelyek tovább erősítik az EKB átláthatóságát, számonkérhetőségét és a feddhetetlenséget célzó mechanizmusait, tekintetbe véve a 2014 vége óta vállalt bankfelügyeleti feladatokat is. A TI-EU pozitívan ítéli meg, hogy a központi bank:
- jelentősen továbbfejlesztett etikai keretrendszert léptetett életbe;
- magas szintű Etikai Bizottságotvalamint az etikus magatartásért és helyes szervezetirányításért felelős külön szervezeti egységet hozott létre;
- publikálja a monetáris politikai tanácskozásokról szóló beszámolókat;
- nyilvánosságra hozza az Igazgatóság és a Felügyeleti Testület tagjainak naptárát;
- közzéteszi az Igazgatóság külső kommunikációjára vonatkozó megerősített vezérelveket;
- a nagyközönség számára könnyebben hozzáférhetővé teszi az EKB mérlegével és monetáris politikai műveleteivel kapcsolatos információkat.
A beszámolóban emellett biztatják az EKB-t, hogy továbbra is törekedjen a nyilvánossággal való kommunikációra.
A TI-EU jelentésében szereplő egyes ajánlások nem tartoznak az EKB megbízatása alá, vagy nincsenek a Szerződésben előírva. Néhány egyéb témában már meghoztuk a kívánt intézkedéseket, úgymint a határozatok, vélemények és ajánlások közzététele, valamint a különféle ágazatok képviselőivel folytatott megbeszélésekről való tájékoztatás.
A média képviselői kérdéseikkel szíveskedjenek Miltényi-Torstensson Eszterhez fordulni a +49 69 1344 8034-es telefonszámon.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok