European Central Bank - eurosystem
Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

2 eurós emlékérmék – 2022

Az itt olvasható leírások az Európai Unió Hivatalos Lapjában található információkon alapulnak, ezért kissé eltérhetnek a honlapunkon közzétett egyéb anyagoktól.

Franciaország

A megemlékezés tárgya: Jacques Chirac elnök születésének 90. évfordulója

A rajzolat leírása: Jacques Chirac, a Francia Köztársaság elnöke két elnöki ciklusán át az európai integráció fontos építője volt. Az ő elnöksége alatt került sor az euro bevezetésére 2002-ben, amelynek 20. évfordulóját ez év elején ünnepeltük. A rajzolat Jacques Chirac elnöknek a jövőbe tekintő, ünnepélyes profilját ábrázolja. Arcképét több, a cselekedeteit jelképező szimbólum veszi körül: az euro bevezetésében betöltött szerepét és európai szellemiségét jelképező eurojel, valamint az elnökségére utaló, a Francia Köztársaság „RF” kezdőbetűivel díszített, heraldikai színekkel ábrázolt francia zászló. Nevét, továbbá születésének és halálának évét az euro logójában tüntették fel. A verdejelek, valamint az évszám illeszkednek a rajzolathoz. Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 9 000 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január

Olaszország

A megemlékezés tárgya: Giovanni Falcone és Paolo Borsellino halálának 30. évfordulója

A rajzolat leírása: A rajzolat közepén a két olasz bíró, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino portréja látható, amelyet Tony Gentile egyik képe ihletett. Felül az íves „FALCONE – BORSELLINO” felirat olvasható, alatta az „1992 2022” évszámok, közöttük az Olasz Köztársaság monogramját jelentő „RI” szerepel; jobb oldalon a római pénzverdét jelölő „R” betű, bal oldalon az alkotó, Valerio de Seta monogramja, a „VdS” látható. Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 3 000 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január

Olaszország

A megemlékezés tárgya: Az olasz nemzeti rendőrség alapításának 170. évfordulója

A rajzolat leírása: A rajzolat a kép előterében a „Polizia di Stato” (az olasz nemzeti rendőrség) két tisztjét, egy rendőrautó előtt álló nőt és férfit ábrázol. Felül a „POLIZIA DI STATO” ívelt felirat olvasható; jobb oldalon az Olasz Köztársaság „RI” rövidítése látható; alul balról jobbra haladva pedig a római pénzverdét jelképező „R” betű, Annalisa Masini tervező „AM” monogramja és az 1852 és 2022 évszámok olvashatók. Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 3 000 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január

Németország

A megemlékezés tárgya: Szövetségi tartományok sorozat – Türingia

A rajzolat leírása: A rajzolat Wartburg várát ábrázolja, amely a német kastélyok közül elsőként lett az UNESCO világörökség része. A belső rész alján szerepel a „THÜRINGEN” tartománynév és a kibocsátó ország kódja, a „D”, jobb oldalon az adott pénzverde verdejele („A”, „D”, „F”, „G” vagy „J”), illetve a vésnök jele olvasható, bal oldalon pedig a „2022” évszám. Tervező: Olaf Stoy (Rabenau). Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 30 000 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január 25.

Luxemburg

A megemlékezés tárgya: A luxemburgi zászló jogvédelem alá helyezésének 50. évfordulója

A rajzolat leírása: A rajzolat bal oldalán Henrik nagyherceg képmása, jobb oldalán a luxemburgi trikolór látható. A zászló felett „1972”, alatta a kiadás éve, „2022” jelenik meg. Az érme alsó részének közepén a kibocsátó ország neve, „LËTZEBUERG” szerepel. Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 500 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január

Szlovénia

A megemlékezés tárgya: Jože Plečnik építész születésének 150. évfordulója

A rajzolat leírása: A rajzolat a Nemzeti és Egyetemi Könyvtár olvasótermének nagyablakából mutat egy részletet, az előtérben egy oszloppal. Ez a kép az A R H. P L E Č N I K betűkompozícióval egészül ki. A betűk pontos sorrendben épülnek be az ablakba, és átvitt értelemben az építész aláírásaként értelmezhetők, amely saját munkáin is így szerepel. A betűk mélyített ablaknyílásokban jelennek meg, és – Plečnik szavaival élve – térbeli építészeti beavatkozásként, homlokzatba illesztett hangsúlyozásként, illetve mértanilag megtervezett tárgyakként értelmezhetők. A kompozíció egésze olyan téreszmét jelenít meg, amely az építész ötletgazdagságát tükrözi. A rajzolat középpontja a főoszlop, amelynek feladata, hogy tagolja az érme terét, és megszabja a kint-bent, illetve elöl-hátul arányokat, amely technikát Plečnik gyakran alkalmazta a tér megtervezésekor. Így a kompozíció térbeli miniatűrré, sokrétegű és misztikus, téren belüli térré válik. Az érme alján a „JOŽE PLEČNIK” felirat szerepel. Bal oldalon függőlegesen az „1872”-es évszám, jobb oldalon függőlegesen pedig a kibocsátó ország neve, „SLOVENIJA”, és a kibocsátás éve, „2022” szerepel. Az érme külső gyűrűjén az európai zászló 12 csillaga látható.

A kibocsátás mennyisége: 1 000 000 érme

A kibocsátás időpontja: 2022. január