Tervezési fázis

A különböző tervfázisok

A bejárati épület kiemeli az északi oldal felőli bejáratot

A bejárati épület kiemeli az északi oldal felőli bejáratot

© ISOCHROM.com

A COOP HIMMELB(L)AU 2005-ös nyertes tervének optimalizálása {3.1 optimalizációs fázis} után a beruházás az előzetes tervfázis (2006), majd a részletes tervfázis (2007) szakaszába lépett. Mindkét lépcső során figyelembe vették mind a funkcionális, térbeli és műszaki követelmények időközben született módosításait, mind az előzetesen megállapított költségvetést.

Az egyes tervlépcsők

Az előzetes és a részletes tervfázis keretében:

  • előkészítették és lefolytatták a székház tervezésében és megépítésében részt vevő tervezőkkel, szakértőkkel, építészekkel, mérnökökkel és építőipari vállalatokkal mindazokat a versenytárgyalásokat, amelyek a szolgáltatói szerződések megkötéséhez szükségesek;
  • a szükséges építési engedélyek beszerzése érdekében benyújtották a terveket a frankfurti hatóságoknak, valamint felülvizsgálták, hogy a tervek megfelelnek-e a vonatkozó építési előírásoknak, például a beépítési, tűzvédelmi, egészségügyi és biztonsági szabályoknak;
  • aktualizálták a költségtervet a teljes költségvetés visszaigazolása keretében;
  • a felülvizsgált építési specifikációk és a folyamatos értékelemzés alapján elkészültek a tervek és a részletes rajzok.