SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az EKB környezetvédelmi politikájának elismeréseképpen ismét EMAS-tanúsítványban részesült

2012. augusztus 3.

Az EKB a közelmúltban ismét elnyerte az ISO 14001 szabvány és az EU Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési Rendszerének (EMAS) környezetvédelmi tanúsítványát, amelyet első alkalommal 2010-ben kapott meg. Ezzel elismerték a bank hosszú ideje fennálló elkötelezettségét amellett, hogy elsősorban az ökológiai lábnyom és a szén-dioxid-kibocsátás minimalizálása révén folyamatosan javítsa környezetvédelmi teljesítményét.

Az EKB először 2007-ben fogalmazta meg környezetvédelmi politikáját. A célok elérését az ISO 14001 szabványnak és az EMAS-nak megfelelő környezetvédelmi rendszer (EMS) kialakításával kívánják biztosítani, amely a bank telephelyein folytatott összes tevékenységre kiterjed. Az EKB ezennel közzé teszi környezetvédelmi nyilatkozatának második, aktualizált változatát. A nyilatkozatban az elmúlt években elért környezetvédelmi eredmények mellett különféle egyéb kapcsolódó kérdéseket, célokat, irányszámokat, valamint a következő környezetvédelmi programban tervezett intézkedéseket ismerteti.

Eredmények a környezetvédelemben

Az elmúlt év ismét sikeresen zárult, hiszen az EKB-nak az ökológiai lábnyom csökkentésére és a pénzügyi válságból eredő feladatain kívüli problémák megoldására tett erőfeszítéseit ismét elismerték. Az EMS legnagyobb eredménye, hogy a környezetvédelmi teljesítmény terén sikerült pozitív tendenciát felmutatni. Az EKB szén-dioxid lábnyoma 2011-ben 9000 tonna szén-dioxid-kibocsátásban számszerűsíthető, amely 30%-kal kevesebb, mint 2009-ben.

A további környezetvédelmi eredmények között megemlítendő, hogy mindhárom irodaházban és az épülő székházban is áttértek a megújuló energiaforrások használatára; az EKB csaknem teljes belső papírfelhasználása (fénymásolás és nyomtatási célra) újrahasznosított, „Blue Angel” minősítésű papíron alapul; végül a Deutsche Bahn német vasúttársaság vállalati programjának keretében a szén-dioxid-szennyezés csökkentése jegyében a vasúti utazást részesítették előnyben.

Az EKB 2013-ban is vállalja, hogy újabb eredményeket ér el a környezetvédelem terén. A bank elsősorban a munkavállalói környezettudatosság és elkötelezettség fokozására helyezi a hangsúlyt, hogy további 10%-kal csökkentse szén-dioxid lábnyomát. Az említett környezetvédelmi intézkedésekkel és tervekkel kapcsolatos további tájékoztatásért a csatolt linkről töltse le a bank 2012. évi, angol nyelven kiadott környezetvédelmi nyilatkozatát.

Médiakapcsolatok