Az Európai Monetáris Együttműködési Alap (1973–93)

Az Európai Monetáris Együttműködési Alapot (EMCF) 1973-ban hozták létre azzal a céllal, hogy erősítse a gazdasági és monetáris unióra törekvő uniós tagállamok közötti együttműködést. A bázeli székhelyű alapnak a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) biztosította a szükséges adminisztratív és technikai támogatást.

Az EMCF elsődleges célja az volt, hogy gondoskodjon a közösségi devizák közötti ingadozási sáv (az úgynevezett „valutakígyó”) progresszív szűkítésének megfelelő működéséről. Emellett a közösségi pénznemeket érintő devizapiaci intervenciókat is figyelemmel kísérte. Feladatai közé tartozott továbbá a rövid távú finanszírozás irányítása és a központi bankok közötti elszámolás, ami összehangolt tartalékpolitikához vezetett.

1976-tól az alap feladatköre az egyes tagállamok fizetési mérlegének támogatása céljából nyújtott közösségi hitelek kezelésével bővült. 1979-től az EMCF végezte az Európai Monetáris Rendszer megalkotásától és az európai valutaegység (ECU) bevezetésétől az ECU létrehozásához, használatához és kamatozásához fűződő összes feladatot.

Az EMCF kormányzótanácsa a Központi Banki Elnökök Bizottságában részt vevő jegybankelnökökből állt, akikhez az Európai Bizottságot képviselő tag, sőt esetlegesen egy póttag is csatlakozott. 1973. május 14-i első ülését követően a Kormányzótanács a Nemzetközi Fizetések Bankját jelölte ki az EMCF műveleteit a vonatkozó irányelveknek megfelelően lebonyolító megbízottként.

Az EMCF 1994. január 1-ji megszűnésével szerepét átvette az Európai Monetáris Intézet (EMI), míg a Nemzetközi Fizetések Bankja az 1995. május 15-ig tartó átmeneti időszakban továbbra is megbízottként járt el.

Az EMCF 153 doboznyi, papíralapú iratai között megtalálhatók a kormányzótanácsa ülésein elfogadott irányelvek, határozatok és a kapcsolódó akták, a Nemzetközi Fizetések Bankjának megbízotti beszámolói és értesítései, valamint az alapításra és a Görögországnak, Olaszország és Franciaországnak nyújtott közösségi kölcsönökre vonatkozó dokumentáció. A főként angol, francia és német nyelvű dokumentumok elsősorban az 1973-tól 2002-ig terjedő időszakból származnak (néhány 1953-ból).

Keresés a katalógusban a közzétett dokumentumok között

EMCF 1 Státusz és szervezet
1953–1994
(zömében
1973–1992)

EMCF 1.1 Alapítás és felépítés

Ebben az alrészben az EMCF létrehozása alapjául szolgáló és működését segítő jogi és szervezeti keretekkel kapcsolatos anyagok találhatók, valamint az EMCF Európai Monetáris Intézettel (EMI) való felváltása is ide tartozik. Itt szerepelnek még az kormányzótanács által elfogadott határozatok, irányelvek és az EMCF személyzeti szabályzattal foglalkozó munkacsoportjának iratállománya (1973–1976).

Keresés a Nyilvános dokumentumtárban

1966–2002
(zömében
1979–1995)

EMCF 1.2 Pénzügyi igazgatás és tranzakciók

Ebbe az alrészbe tartoznak a Franciaországnak (1983), Görögországnak (1985, 1991) és az Olaszországnak (1993) nyújtott közösségi kölcsönök, valamint a deviza- és aranyügyletekről és más műveletekről szóló havi felmérések és értesítések.

Keresés a Nyilvános dokumentumtárban

EMCF 2 Ülések és szakvélemények
1973–1993

EMCF 2.1 A kormányzótanács és más csoportok ülései

Ebben az alrészben a kormányzótanács 1973. május 14. és 1993. december 14. között, valamint a személyzeti szabályzattal foglalkozó munkacsoport 1973. szeptember 21. és 1976. április 30. között tartott üléseinek napirendje, jegyzőkönyve és a kapcsolódó dokumentáció található.

Keresés a Nyilvános dokumentumtárban

1973–1995

EMCF 2.2 A megbízott és az EMCF beszámolói

Ez az alrész az EMCF tevékenységéhez kapcsolódó kötelező beszámolókat tartalmazza, valamint a megbízottja által az EGK hitelfelvételi és hitelnyújtási műveleteivel kapcsolatos pénzügyi műveletekről és az EMCF műveleteiről készített beszámolókat.

Keresés a Nyilvános dokumentumtárban