- SAJTÓKÖZLEMÉNY
Monetáris politikai döntések
2026. március 19.
A Kormányzótanács a mai napon úgy határozott, hogy az EKB három irányadó kamatlábát változatlanul hagyja. Eltökélt szándéka annak biztosítása, hogy az infláció középtávon a 2%-os célján stabilizálódjék. A közel-keleti háború a kilátásokat jelentősen elbizonytalanította, felfelé irányuló inflációs kockázatot, a gazdasági növekedésben pedig lefelé irányuló kockázatot létrehozva. A háborúnak a magasabb energiaárak közvetítésével lényeges kihatása lesz a közeljövőben tapasztalható inflációra. A középtávon várható következmények egyrészt a konfliktus intenzitásától és időtartamától függenek, másrészt attól, hogy az energiaárak hogyan érintik a fogyasztói árakat és a gazdaságot.
A Kormányzótanács jó pozícióban van ahhoz, hogy megtalálja az utat a bizonytalan környezetben. A legutóbbi negyedévek folyamán az infláció a 2%-os középtávú célunk körül tartózkodott, a hosszabb távú inflációs várakozások jól le voltak horgonyozva, a gazdaság pedig reziliensnek mutatkozott. Az elkövetkező időszakban beérkező információk segítenek a Kormányzótanácsnak annak megítélésében, hogy a háború hogyan befolyásolja az inflációs kilátásokat és az őket övező kockázatokat. A tanács szorosan nyomon követi a helyzet alakulását, és az adatokon alapuló megközelítés segítségével helyesen meg tudja majd szabni a szükséges monetáris politikai lépéseket.
Az EKB új szakértői prognózisába kivételesen egészen március 11-ig, a szokásosnál későbbi zárónapig figyelembe vesszük a kapott információkat. Az alapprognózis szerint 2026-ban átlagosan 2,6%-os, 2027-ben 2,0%-os, 2028-ban pedig 2,1%-os infláció várható. Az inflációt a decemberi prognózissal összehasonlítva felfelé módosítottuk, különösen 2026 tekintetében. Ennek oka, hogy a Közel-Keleten folyó háború miatt magasabbak lesznek az energiaárak. Az energia- és élelmiszerárak nélkül vett infláció tekintetében a szakértők 2026-ban átlagosan 2,3%-os, 2027-ben 2,2%-os, 2028-ban pedig 2,1%-os ütemeket jósolnak. Ez is meghaladja a decemberi prognózisban jelzett pályát elsősorban azért, mert a magasabb energiaárak átgyűrűznek az energiát és élelmiszert nem tartalmazó inflációba. A szakértők 2026-ban 0,9%-os, 2027-ben 1,3%-os, 2028-ban pedig 1,4%-os gazdasági növekedést prognosztizálnak. Ez különösen 2026 tekintetében lefelé való korrekciót jelent, ami annak a hatásnak tudható be, amelyet a háború az alapanyag-árakra, a reáljövedelmekre és a bizalomra világszerte gyakorol. Ugyanakkor az alacsony munkanélküliség, a magánszektor szilárd mérlegei, valamint a védelmi és infrastrukturális állami kiadások várhatóan tovább támogatják a növekedést.
Összhangban azzal, hogy a Kormányzótanács a monetáris politikai stratégiájával vállalja a kockázatok és a bizonytalanság döntéshozatalba való beépítését, a szakértők alternatív, illusztratív forgatókönyvek mellett is felmérték, hogy a közel-keleti háború hogyan befolyásolhatja a gazdasági növekedést és az inflációt. Ezeket a forgatókönyveket a szakértői prognózissal együtt közzétesszük az EKB honlapján. A forgatókönyv-elemzésből kiderül, hogy az olaj- és gázellátás elhúzódó fennakadása következtében az infláció az alapprognózis fölött, a növekedés pedig az alatt lenne. A középtávon az inflációt érintő következmények döntően az erősebb, elhúzódóbb energiasokk áttételes és másodkörös hatásainak nagyságrendjétől függenek.
A Kormányzótanács a megfelelő monetáris politikai alapállás meghatározásakor adatfüggő, értekezletről értekezletre való megközelítést fog követni. Nevezetesen a kamatdöntései azon fognak alapulni, hogy miként értékeli az inflációs kilátásokat és az őket övező kockázatokat, figyelembe véve a beérkező gazdasági és pénzügyi adatokat, az inflációs alapfolyamat dinamikáját és a monetáris politika transzmissziós mechanizmusának erősségét. A Kormányzótanács nem kötelezi el magát előre egy bizonyos kamatpálya mellett.
Az EKB irányadó kamatlábai
A betéti rendelkezésre állás konstrukciójának, az irányadó refinanszírozási műveleteknek és az aktív oldali rendelkezésre állásnak a kamatai nem változnak 2,00%-ról, 2,15%-ról, illetve 2,40%-ról.
Az eszközvásárlási program (APP) és a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP)
Az APP- és a PEPP-portfóliók egyenletes, kiszámítható ütemben csökkennek, ahogy az eurorendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
***
A Kormányzótanács a megbízatásának keretén belül készen áll valamennyi eszközének a kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a 2%-os célján stabilizálódjék, és hogy megőrizze a monetáris politikai transzmisszió zökkenőmentes működését. Emellett a transzmisszióvédelmi eszköz is rendelkezésre áll az olyan indokolatlan, rendezetlen piaci dinamika elhárításához, amely komolyan fenyegeti a monetáris politikának az euroövezet összes országában való transzmisszióját, lehetővé téve így a Kormányzótanácsnak, hogy árstabilitási megbízatását eredményesebben teljesítse.
Az EKB elnöke ma 14:45-kor (CET) kezdődő sajtóértekezleten ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok