SAJTÓKÖZLEMÉNY

Monetáris politikai döntések

2019. július 25.

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa mai ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00%-os kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25%-os, illetve -0,40%-os szintjét. A Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai legalább 2020 első felén át a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak, mindenesetre addig, ameddig szükséges annak a biztosításához, hogy az infláció továbbra is tartósan a tanács célja felé tartson középtávon.

A Kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy az eszközvásárlási program keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését, de mindenesetre addig, ameddig szükséges ahhoz, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

A Kormányzótanács emellett hangsúlyozta, hogy huzamosabb ideig igen laza monetáris politikai alapállásra van szükség, mivel mind a realizált, mind az előre jelzett inflációs ráták tartósan a céljának megfelelő szintek alatt vannak. Ennek megfelelően, ha a középtávon várható infláció továbbra sem felel meg a megállapított célnak, a Kormányzótanács eltökélt szándéka, hogy az inflációs cél szimmetriája iránti elkötelezettségének megfelelően lépéseket tesz. Készen áll tehát a teljes eszköztárának a szükséges mértékben való kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció tartósan a célja felé haladjon.

Ezzel összefüggésben a Kormányzótanács megbízta az eurorendszer illetékes bizottságait, hogy vizsgálják meg az opciókat többek között a következőkkel kapcsolatban: az irányadó kamatokra vonatkozó előretekintő útmutatása megerősítésének módjai, olyan enyhítő intézkedések, mint a tartalékok utáni kamatfizetés lépcsőzetes rendszerének kialakítása, valamint az esetleges új nettó eszközvásárlások mérete és összetétele.

Az EKB elnöke ma délután 14 óra 30 perckor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.

A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.

Médiakapcsolatok