Miért van még mindig igény Európában a készpénzre?

Yves Merschnek, az EKB igazgatósági tagjának hozzászólása a Project Syndicate nemzetközi médiaportálon

Az európai fizetési rendszerek mozgalmas időszak előtt állnak. Ahogy a digitális forradalomnak hála az ügyleteket egyre gyorsabban és kényelmesebben lehet kiegyenlíteni, néhányan úgy gondolják, hogy a készpénz napjai meg vannak számlálva. Hiba lenne mégis leírni a bankjegyek és pénzérmék gazdaságban betöltött szerepét.

Tény, hogy az utóbbi években egyre többféle készpénz nélküli fizetési mód közül válogathatunk. A hitelkártya, az online átutalás és a beszedés mára széles körben elterjedt. Egyre nagyobb tért nyernek az okostelefonnal lebonyolítható digitális fizetési megoldások és a mobilpénztárcák is. Az olyan potenciálisan veszélyes újítások, mint az elosztott főkönyvi technológia, jelzik, hogy további, alapvető átalakulás lehet feltűnőben a láthatáron.

Az újonnan kialakulóban levő megoldásoktól függetlenül is több tanulmányban is a készpénz megszüntetése mellett lobbiznak. A készpénz nélküli társadalom támogatói jellemzően három különböző kategóriába sorolhatók.

Az első, az alkimisták tábora azokat a korlátozásokat kívánja leküzdeni, amelyeket az úgynevezett zéró alsó határ (ZLB) ró a monetáris politikára. A második csoportba a jog és a közrend szószólói tartoznak, akik a törvényellenes cselekményeknél alkalmazott elsődleges fizetőeszközt szeretnék kiiktatni. A harmadik csoport, a fintech (pénzügyi–technológiai) szövetség pedig jelentős üzleti lehetőségekre számít, ha eltűnnek a pénzügyi ágazatot jelenleg terhelő, készpénzhasználattal járó magas tárolási, kibocsátási és kezelési költségek.

A készpénz megszüntetése mellett felhozott érvek azonban nem állják meg a helyüket, ha közelebbről megvizsgáljuk őket. Kezdjük az alkimisták érvelésével. Annyi igaz, hogy az igen alacsony kamatkörnyezet próbára teszi a monetáris politikát.

Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy az effektív alsó határ eltér a ZLB-től. A negatív kamatlábak ténylegesen működtek anélkül, hogy olyan helyzetet idéztek volna elő, amelyben a befektetők készpénzbe menekítik az eszközeiket, különösen, amikor a negatív kamatokhoz végleges eszközvásárlás, hosszú lejáratú hitelműveletek (így például rögzített kamatú teljes allokációs és célzott változatok), valamint az irányadó kamatok pályájára vonatkozó iránymutatás társult. A negatív kamaton önmagában a szokványostól eltérő, konkrét monetáris politikai instrumentum értendő, amely különbözik az alacsony kamatlábtól.

A jog és közrend szószólóinak a készpénz betiltását támogató érvrendszere is ingatag lábakon áll. A pénz értékőrző és fizetőeszköz szerepe révén sok törvénytisztelő állampolgár számára fontos társadalmi funkciót tölt be. Eszébe jutna-e bárkinek is a luxusautók és az ékkövek magántulajdonának betiltása csak azért, mert ezeket az értéktárgyakat a bűnözők kedvelik? Ha a tisztességes többségnek kárt okoznánk csak azért, hogy ezzel a szabályellenesen viselkedő kisebbséget megbüntessük, olyan lenne, mintha légkalapáccsal akarnánk diót törni, és közben összetörnénk a konyhaasztalt.

Végül pedig a fintech szövetség azt ígéri, hogy innovatív digitális fizetési megoldásaival megkönnyíti a pénzügyi tranzakciók lebonyolítását. A vásárlóknak többé nem kell bankjegyköteggel a zsebükben közlekedniük, és bankautomatát keresniük. Nyitott kérdés ugyanakkor, hogy a még mindig erősen szétforgácsolt digitális fizetési ágazat vajon többet segít-e a vevőknek, mint a fizetési megoldásokat kínáló vállalatoknak.

Van még egy jelentős probléma a készpénz nélküli társadalom mellett felhozott érvekkel: a legtöbben, legalábbis az euroövezetben, nem kérnek belőle. Az Európai Központi Bank 65 ezer euroövezeti lakossal készült, még nem publikált felmérése szerint a kiskereskedelmi elfogadóhelyeken végzett ügyletek közel 80%-a, a fizetési forgalomnak pedig értéket tekintve több mint a fele készpénzes.

Mint Európában gyakran előfordul, jelentős különbségek vannak az egyes tagállamok között: Finnországban például a készpénzes ügyletek aránya 42%, a skála másik végén, Máltán pedig 92%. Mindent egybevetve a lakosság változatlanul ragaszkodik a készpénzhez – és ez a trend egyre csak erősödik.

Sőt, az általános készpénzkereslet nagyobb iramban növekszik, mint a nominális GDP. Az elmúlt öt évben az eurobankjegyek értéküket tekintve 4,9%-os ütemben bővültek, darabszámuk pedig 6,2%-os ütemben nőtt. Az emelkedés inkább azokat a címleteket érinti, amelyekkel elsősorban az ügyletek során fizetnek, és nem annyira a megtakarítási célra alkalmazott címleteket.

Az említett eredmények megerősítik, hogy helyes az EKB fizetésforgalommal kapcsolatos semleges álláspontja, amely lehetővé teszi mind a készpénzes, mind a készpénzmentes fizetést. Ez a megközelítés négy alapelven nyugszik: 1) technológiai biztonság, 2) hatékonyság, 3) technológiai semlegesség, 4) a megfelelő fizetőeszköz megválasztására vonatkozó felhasználói szabadság.

Az EKB mindenek fölött álló célja az árstabilitás biztosítása. A cél megvalósítása érdekében biztonságos jegybanki likviditást nyújt mind a kereskedelmi bankok jegybanki tartaléka, mind bankjegyek formájában (az utóbbi az egyetlen olyan bankjegy, amely az eurozónában törvényes fizetőeszköz státusszal rendelkezik).

Ha Európában beszüntetnék a készpénzt, ezzel elvágnák a lakosság és a jegybanki pénz közötti egyetlen közvetlen kapcsolatot. A demokráciában az ilyen kapcsolat úgy segíti elő, hogy a lakosság elfogadja a központi bank függetlenségét, hogy megerősíti az eredményes monetáris politika iránti bizalmát és támogatását.

Az EKB tehát továbbra is biztosítani fogja a bankjegyeket. Emellett lehetővé tesszük az eurozónában a kis értékű fizetésforgalmi megoldások számára nyújtott integrált, innovatív és versenyképes piac továbbfejlesztését. Ha egy napon az elektronikus fizetőeszközök mégis felváltják a készpénzt, a döntésnek a lakosság akaratát kell tükröznie, nem pedig a különféle lobbicsoportok érdekeit.

Speaking engagements

Médiakapcsolatok