A búcsúünnepélyen elhangzottak

Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének 2011. október 19-i beszéde

Sehr geehrte Frau Bundeskanzlerin,

az Európai Parlament igen tisztelt Elnöke,

az Európai Tanács igen tisztelt Elnöke,

az Európai Bizottság igen tisztelt Elnöke,

az Eurocsoport igen tisztelt Elnöke,

igen tisztelt Valéry Giscard d’Estaing Elnök Úr,

igen tisztelt Helmut Schmidt Kancellár Úr,

igen tisztelt Miniszter Urak, Excellenciás Hölgyek és Urak, Jegybankelnök Urak,

az Európai Központi Bank nagyra becsült dolgozói,

Hölgyeim és Uraim!

Több mint tizenhárom év telt el az Európai Központi Bank megalapítása óta, és annak is csaknem tizenhárom esztendeje, hogy bevezettük az eurót. Most, hogy megbízatásom mint az Európai Központi Bank elnöke a végéhez közeledik, de nyolc éves ténykedésem alatt is szakadatlanul tapasztaltam annak a mélységes bizalomnak a tanújeleit, amellyel az európai demokráciák az Európai Központi Bankot kitüntetik. Az árstabilitás megőrzésére szóló elsődleges megbízatásunkat és az ennek teljesítése során élvezett függetlenséget Európa lakossága nemzeti hovatartozástól és pártszimpátiától függetlenül biztosította számunkra.

A megbízatásunkhoz való ragaszkodás egyet jelent a tagállamok demokratikus akarata iránti hűségünkkel.

Az Igazgatóság többi öt tagjával, a kormányzótanácsbeli huszonkét kollégámmal és az EKB áldozatkész munkatársaival közös feladatunk, hogy megvalósítsuk az európaiak nagyra törő, régi elképzelését.

Az egységes pénznem gondolata ugyanis már az ókorban megszületett, történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza. Anélkül, hogy visszatérnénk a Római Birodalom vagy a Frank Birodalom korszakába, elég, ha Pogyebrád György cseh királyra gondolunk, aki hat évszázaddal ezelőtt már szót emelt a közös európai fizetőeszköz létrehozásáért.

A negyven éve született Werner-jelentést jóval megelőzve, Európa népeinek nagy gondolkodói a piac, a gazdaság és a fizetőeszköz közössé tételét szorgalmazták. Az euróhoz mint új pénznemhez kötődő eredményeknek, az euroövezet mostani nehéz feladatainak és a Gazdasági és Monetáris Unió jövőjének ezek a történelmi gyökerek adják a keretet.

Az euróval mint fizetőeszközzel elért eredményeket az elsődleges megbízatás fényében kell értékelni. Az éves infláció üteme az utóbbi csaknem tizenhárom évben átlagosan 2,0% alatt tartózkodott 332 millió európai polgár számára annak ellenére, hogy a világot időközben több gazdasági és pénzügyi megrázkódtatás érte. Az egymást követő olaj- és nyersanyagár-emelkedések ellenére az elmúlt ötvenéves periódusban ez a legjobb eredmény bármelyik nagyobb európai országgal összehasonlítva. Németország esetében pedig, ahol az infláció 13 éven keresztül átlagosan 1,6% volt, ez az adat kedvezőbb, mint az euro bevezetése előtt.

Ugyanilyen fontos, hogy az inflációs várakozások szintje alacsony. Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa az elkövetkező tíz évre is szilárdan rögzíti az árszínvonal növekedési ütemét, ami teljes mértékben összhangban van árstabilitási definíciónkkal, vagyis a 2% alatti, de ahhoz közeli inflációs rátával.

Az euro hiteles pénznem, amely szilárd fundamentumokkal alátámasztott, kiváló felhalmozási eszköznek bizonyult.

Az elmúlt nyolc évet két egyenlő hosszúságú időszakra oszthatjuk.

Az első négy évben is sok feladatot kellett megoldanunk, de ezek nem okoztak se több, se kevesebb nehézséget, mint ami egy központi bank normális működéséhez hozzátartozik. Az EKB-nak a „dotcom buborék” kipukkanása után meg kellett őriznie a stabilitást egy olyan helyzetben, amikor a kőolaj- és energiaárak magasak és erősen ingadozóak voltak. Sokat küzdöttünk, hogy az euroövezet fiskális irányítási rendszerét fenntartsuk annak ellenére, hogy a három legnagyobb ország gyöngíteni kívánta a Stabilitási és növekedési paktumot. Mint mindig, ebben a helyzetben is felelősséggel kellett döntenünk, például akkor, amikor kamatot emeltünk annak ellenére, hogy ez egyes kormányoknak, piaci szereplőknek vagy a nemzetközi pénzügyi intézményeknek nem volt éppen kedvére való. Az EKB tehát „harcosan” független volt, és a jövőben is az marad.

Négy év múlva azután kezdetét vette a pénzügyi és gazdasági válság.

Ehhez a válsághoz foghatót az elmúlt ötven évben nem tapasztaltunk. Más volt, mint az 1973-as olajválság vagy az 1980-as második olajválság. Különbözött az 1980-as évek és az 1990-es évek elejének államadósság-válságától is, de még az ázsiai válság vagy a 2000-es évek dotcom buborékának kipukkadása sem mérhető hozzá.

2007 augusztusában új korszak kezdődött a válságok történetében. Olyan világméretű jelenséggel állunk szemben, amelyhez hasonlót jellegében és kiterjedésében a II. világháború óta nem tapasztaltunk. Hatvanhat év után először fordul elő, hogy a fejlett gazdaságok pénzügyi rendszere a globális válság epicentruma.

Reálgazdasági hatását tekintve igazi világválsággá súlyosbodhatott volna, ha a központi bankok és egyéb közintézmények nem reagálnak haladéktalanul és határozottan.

Ami az EKB Kormányzótanácsát illeti, 2007. augusztus 9-től, tehát a pénzügyi turbulencia kezdetétől az úgynevezett elkülönítési elvet alkalmazza, azaz egymástól elkülönítve kezeli a „rendes” intézkedéseket – tehát a középtávú árstabilitást garantáló kamatpolitikát – és a „rendkívüli” intézkedéseket, amelyeknek az a funkciója, hogy piaci fennakadások idején javítsák a rendes intézkedések transzmisszióját.

Az euro hitelessége és az inflációs várakozásoknak tíz évre való szilárd rögzítése a válság alatt sem sérült. Ez annak köszönhető, hogy kamatpolitikánk révén mindvégig rendületlenül tartottuk magunkat az árstabilitási célhoz, és ezzel párhuzamosan meghoztuk a rendes intézkedések mellett a szükséges rendkívüli intézkedéseket is. Utóbbiak a rögzített kamaton nyújtott, teljes likviditásallokációt, a fedezett kötvények vásárlását és az értékpapír-piaci programot foglalják magukban. A Kormányzótanács ezekben a döntéseiben is teljes függetlenséget élvezett.

A válság kezdete óta többször is elgondolkodtam azon, hogy azok a tulajdonságok, amelyeket a központi banktól elvárnak, megegyeznek a Max Weber által csaknem egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazott két etikai erénnyel, az úgynevezett érzületetikával és a felelősségetikával.

Az általam javasolt analógia szerint a „rendes” intézkedések az érzületetikával, a „rendkívüli” intézkedések pedig a felelősségetikával állíthatók párhuzamba. Ugyanolyan fontos megőrizni a szándék és a cselekedetek, mint a cselekedetek és a következmények összhangját. Az általunk követett „elkülönítési elv” alkalmazása lehetővé teszi, hogy mindkettő egyszerre érvényesüljön.

Max Weber szavaival: “Das bedeutet nicht, dass eine Gesinnungsethik gleichzusetzen ist mit Verantwortungslosigkeit oder dass eine Verantwortungsethik gleichzusetzen ist mit prinzipienlosem Opportunismus […]. Die Gesinnungs- und die Verantwortungsethik sind keine Gegensätze, sondern ergänzen einander.” „Ez nem azt jelenti, hogy a végső cél etikája egyenlő a felelőtlenséggel, vagy hogy a felelősségetika egyenlő az elvtelen opportunizmussal [...]. Az érzületetika és a felelősségetika nem ellentétek, hanem egymás kiegészítői.”

A válság a világ minden nagyobb fejlett gazdaságában törésvonalakra mutatott rá, megkérdőjelezve közép-, illetve hosszú távú stratégiáik fenntarthatóságát. Európa, elsősorban az euroövezet, az általános fiskális helyzetet, valamint a belföldi és külső egyensúlyt tekintve pozitív fundamentumokkal rendelkezik, különösen ha az összesített adatokat tekintjük. Ha azonban az egyes országokat külön-külön vizsgáljuk, a Gazdasági és Monetáris Unió egyik legnagyobb fogyatékosságának éppen az tűnik, hogy miközben a monetáris unió jól megfelelt az elvárásoknak, addig a gazdasági unió irányítási rendszere nem megfelelő.

A válság elsőszámú tanulsága, hogy meg kell erősítenünk a gazdasági irányítás rendszerét. A Kormányzótanács nevében folyamatosan „kvantumugrást” szorgalmaztam ebben a tekintetben. A most elfogadott „hatos csomag” nagyjelentőségű lépés ebbe az irányba, de csak a végrehajtás során derül majd ki, hogy elegendő-e a kvantumugráshoz. Buzek elnök úr, nagyra értékelem az Európai Parlament eltökéltségét, amelyet a Tanáccsal folytatott megbeszélések során tanúsított.

A válságkezelést a mostani helyzetben három dimenzió mentén kell kikristályosítanunk: az Európai Pénzügyi Stabilitási Konstrukció (EFSF) stabilitást biztosító képességének a megszilárdítása, amely az egyes országok meggyőző fiskális és strukturális intézkedésein alapul; az európai bankok mérlegének megerősítése; Görögország számára megfelelő középtávú kiigazítási program kidolgozása.

Ez a tisztázási folyamat nem tűr halasztást. Jean Monnet híres mondása – „Les hommes n’acceptent le changement que dans la nécessité et ils ne voient la nécessité que dans la crise”, „az emberek csak akkor fogadják el a változást, ha látják a szükségét, de csak akkor látják a szükségét, amikor nyakukon a válság” – jól összefoglalja a helyzetet, hiszen a világméretű válság valóban a nyakunkon van. A búcsú alkalmat nyújt arra, hogy számot vessünk a múlttal és a jelennel, de arra is, hogy elgondolkodjunk a jövőn.

Az előbb abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy hallhattuk az Európai Monetáris Rendszer – közös pénzünk előfutára – két alapító atyjának szavait. Szívből megköszönöm, hogy megosztották velünk tapasztalataikat, hatalmas bölcsességüket.

Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel személyes véleményemet, amely nem feltétlenül tükrözi az EKB Kormányzótanácsának véleményét. A hosszú távú történelmi perspektívából nézve Európára most a Gazdasági és Monetáris Unió kiépítésének befejezése vár. Ahogy már más alkalommal is megkérdeztem, a jövő Gazdasági és Monetáris Uniójába, amelynek egységes piaca, közös pénzneme és közös központi bankja van, valóban olyan nagy merészség lenne beleképzelni egy végrehajtói ágat is? Nem feltétlenül egy nagy föderális költségvetést igazgató pénzügyminisztériumra gondolok, hanem egy legalább három területen közvetlen hatáskörrel felruházott szervre. E végrehajtói ág először is mind fiskális, mind versenyképesség-politikai szinten szigorú felügyeletet gyakorolna, és ebben a minőségében kivételes esetben azonnali hatállyal tudna határozni, amennyiben valamely gazdaságban veszélybe kerülne az euroövezet pénzügyi stabilitása; másodszor, rendelkezne az unió integrált pénzügyi szektorával kapcsolatos minden olyan jellemző végrehajtói hatáskörrel, ami a pénzügyi szolgáltatások teljes integrációját egészítené ki; harmadszor, képviselné az uniót a nemzetközi pénzügyi intézményekben.

Jean Monnet egyszer azt írta: « Personne ne peut encore dire aujourd’hui la forme qu’aura l’Europe que nous vivrons demain, car le changement qui naîtra du changement est imprévisible ». „Senki sem tudja ma még megmondani, milyen lesz Európa eljövendő intézményi struktúrája, mivel a mostani változásokból eredő jövőbeli változásokat nem lehet megjósolni.”

Bízom benne, hogy a világméretű válság kiváltotta mostani változások pontosan abba a kategóriába tartoznak, amelyek Jean Monnet szerint egy új intézményi struktúra előmozdítói lehetnek.

Ezeket a döntéseket mindenesetre csak az európai demokráciák és az európai polgárok hozhatják meg, akiknek felelősséggel tartozunk.

Bármit tartogasson is a jövő, annyi biztos, hogy az EKB Kormányzótanácsa továbbra is hűséges marad megbízatásához, és az EKB az eurorendszerrel együtt a stabilitás és a bizalom őre marad.

Szeretném legőszintébb jókívánságaimat kifejezni a helyembe lépő Mario Draghinak, aki az elmúlt évek során tapasztalataival és bölcsességével gazdagította a Kormányzótanács munkáját. Mindannyiónkkal együtt ő is részt vett testületi döntéseink meghozatalában. Kiemelkedő képességeinek köszönhetően nagy sikerrel tölti majd be – az Igazgatósággal és a Kormányzótanáccsal együtt – az európai monetáris csapatban rá váró kapitányi szerepet.

Befejezésül szeretnék személy szerint is köszönetet mondani mindazoknak, akikkel az évek során együtt dolgozhattam Európa Gazdasági és Monetáris Uniójának előbbre vitelén. A mai napon külön is köszönetet szeretnék mondani munkatársaimnak itt a bankban, a mostani és a volt igazgatósági, kormányzótanácsi és általános tanácsi tagoknak. Szeretném elismerésemet kifejezni az EKB minden egyes dolgozójának. Mindegyikőjüknek döntő szerepe volt abban, hogy tartottuk magunkat elsődleges célunkhoz. Elkötelezettségük, hozzáértésük, szorgalmas munkájuk minden elismerést és hálát megérdemel.

A jelen helyzet azonnali cselekvésre sürget, a jövő pedig az elérendő közös cél felmutatását és a hozzávezető irány felismerését kívánja meg.

Haladéktalan cselekvés. Goethe híres mondását idézve: „Wissen ist nicht genug; wir müssen es anwenden. Wollen ist nicht genug; wir müssen es tun!“

„A tudás nem elég, alkalmaznunk kell. Az akarat nem elég, cselekednünk kell.” Úgy gondolom, hogy ez a legmesszebbmenőkig igaz arra a cselekvési módra, amelyet Európának az elkövetkező napokban magáévá kell tennie.

Az irány felismerése. Jean Monnet így szólított meg bennünket a jövőről beszélve: « Continuez, continuez, il n’y a pas pour les peuples d’Europe d’autre avenir que dans l’union ». „Folytassátok tovább! Európa népe számára egyetlen jövő létezik: az unió.” Alcide De Gasperi szavait idézve: “è la volontà politica di realizzare l'Unione che deve essere il fattore determinante, la forza di propulsione”. „A legfontosabb tényező, amely minden többinél előbbre való, az a politikai akarat, hogy felépítsük az uniót.”

Köszönöm a figyelmüket.

Speaking engagements

Médiakapcsolatok