SAJTÓKÖZLEMÉNY

2013. május 2-án forgalomba kerül az Európé-sorozat új 5 eurós bankjegye

2013. április 30.

Az eurorendszer – vagyis az Európai Központi Bank (EKB) és az euroövezeti tagországok nemzeti központi bankjainak összessége – lezárta az Európé-sorozat első bankjegye, az új 5 eurós bankjegy bevezetésének előkészületi munkálatait. Az új bankjegy a hagyományos csatornákon (bankfiók, bankjegykiadó automata) keresztül, 2013. május 2-ától kerül be az euroövezeti készpénzforgalomba. Az első sorozat 5 eurós bankjegyével egyelőre továbbra is lehet fizetni, ám fokozatosan bevonásra kerül. A régi 5 eurós törvényes fizetőeszköz státusa megszűnésének időpontját jó előre be fogják jelenteni. Értékét azonban továbbra is megőrzi, és az euroövezet nemzeti központi bankjainál korlátlan ideig beváltható.

Az új 5 euróson az első sorozat bevezetése óta eltelt tíz év bankjegy-technológiai vívmányait is kamatoztatták, amelyeknek köszönhetően néhány új, továbbfejlesztett biztonsági elem is található rajtuk. A vízjelen és a hologramon a görög mitológiából ismert királylánynak, Európének az arcképe látható, akiről az új bankjegysorozatot is elnevezték. A könnyen észrevehető „smaragdzöld szám” smaragdzöldről mélykékre változtatja színét, ezenkívül fel és lefelé mozgó fényeffektus figyelhető meg rajta. A bankjegy bal és jobb szélén a felületből kidomborodó rövid vonalakat helyeztek el, amelyek segítségével a bankjegy – különösen látássérültek számára – még könnyebben felismerhető. Ezek a biztonsági elemek az új bankjegy előoldalán találhatók, és a „tapintás–szemügyre vétel–mozgatás” módszerével egyszerűen ellenőrizhetők. Az elemek a tervek szerint az Európé-sorozat valamennyi bankjegyére felkerülnek.

A nyilvánosság széles körű tájékoztatására az eurorendszer „Az euro. A Mi pénzünk” címmel videofilmet készített az unió 22 hivatalos nyelvén, amely az eurobankjegyekkel kapcsolatos további, általánosabb információkkal együtt az EKB weboldalán és a www.azeuroujarca.eu linken tekinthető meg.

Médiakapcsolatok