Az EKB Kormányzótanácsának döntései (kamatdöntéseken kívül)
2026. március
2026. március 20.
Monetáris politika
A monetáris finanszírozás és kiváltságos hozzáférés tilalmának központi banki tiszteletben tartása
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) értelmében az EKB feladata ellenőrizni, hogy az uniós központi bankok megfelelnek-e az EUMSZ 123. és 124. cikkében, valamint a vonatkozó rendeletekben foglalt tiltó rendelkezéseknek. Az EKB Kormányzótanácsa ennek megfelelően 2026. március 18-án jóváhagyta a 2025-re vonatkozó ellenőrző jelentést. Erről további tájékoztatás az EKB honlapján 2026. május 4-én megjelenő 2025. évi Éves jelentés külön fejezetében található.
Piaci infrastruktúra és fizetésforgalom
Az Appia ütemterve a tokenizált európai pénzügyekhez
A Kormányzótanács jóváhagyását követően az EKB 2026. március 11-én közzétette az Appia ütemtervét, amely átfogó tájékoztatást nyújt e kezdeményezésről, így annak céljairól, ütemezéséről és módszeréről, továbbá felhívja az érdekelt feleket, hogy adjanak visszajelzést, és fogalmazzanak meg javaslatokat arra vonatkozóan, miként működhetnek közre tevékenyen a kezdeményezés megvalósításában. A kapcsolódó sajtóközlemény, valamint a visszajelzések összegyűjtésére irányuló, 2026. április 22-ig tartó nyilvános konzultációval kapcsolatos anyagok elérhetők az EKB honlapján. Emlékeztetőül: az Appia stratégiai kezdeményezés, amely olyan tokenizált európai pénzügyi ökoszisztéma kialakítására irányul, ahol a központi banki pénz is megőrzi meghatározó szerepét. Az eurorendszer szereplői mellett az állami és magánszektorbeli érdekelt feleket is egybegyűjti majd azzal a céllal, hogy integrált, innovatív és reziliens tokenizált európai pénzügyi piacokat építsen ki.
Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás
EKB vélemény a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemmel összefüggő prudenciális felügyeleti hatáskörökről
A Kormányzótanács 2026. február 26-án elfogadta a CON/2026/7 véleményt, amelyet saját kezdeményezésére adott ki.
EKB vélemény a vészhelyzeti jogkörökről
A Kormányzótanács 2026. március 9-én elfogadta a CON/2026/8 véleményt, amelyet a finn igazságügyi minisztérium felkérésére adott ki.
EKB vélemény a digitális jogszabályi keret egyszerűsítéséről szóló rendelet iránti javaslatról (digitális omnibusz csomag)
A Kormányzótanács 2026. március 10-én elfogadta a CON/2026/9 véleményt, amelyet az Európai Parlament felkérésére adott ki. A véleményt hamarosan közzéteszik az EUR-Lex portálon.
EKB vélemény a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok végrehajtásának egyszerűsítéséről szóló rendelet iránti javaslatról
A Kormányzótanács 2026. március 13-án elfogadta a CON/2026/10 véleményt, amelyet saját kezdeményezésére adott ki. A véleményt hamarosan közzéteszik az EUR-Lex portálon.
Szervezetirányítás
Az EKB ajánlása a Българска народна банка (Bolgár Nemzeti Bank) külső könyvvizsgálóiról
A Kormányzótanács 2026. március 18-án elfogadta az Európai Unió Tanácsának címzett EKB/2026/8 ajánlást a Българска народна банка (Bolgár Nemzeti Bank) külső könyvvizsgálóiról. Az ajánlást hamarosan közzéteszik az EUR-Lex portálon.
Az EKB Etikai Bizottsága egyik tagjának kinevezése
A Kormányzótanács 2026. március 18-án úgy határozott, hogy 2026. május 1-jével az Etikai Bizottság tagjává nevezi ki Věra Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős korábbi alelnökét. Věra Jourová Virginia R. Canter helyét veszi át. Az Európai Bizottságnak a megbízatás megszűnése utáni tevékenységekre vonatkozó belső szabályzatával összhangban Věra Jourová engedélyt kapott arra, hogy vállalja ezt a tisztséget az EKB-nál, amennyiben a Kormányzótanács úgy határoz.
Az EKB bankfelügyelete
Az EKB éves jelentése a 2025. évi felügyeleti tevékenységéről
A Kormányzótanács 2026. március 3-án jóváhagyta az EKB felügyeleti tevékenységéről szóló 2025. évi Éves jelentést, és engedélyezte annak közzétételét, valamint az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, az eurocsoport, az Európai Bizottság és a bankfelügyeletben közreműködő tagállamok nemzeti parlamentjei részére történő továbbítását. A jelentést az EKB bankfelügyeleti honlapján tettük közzé 2026. március 18-án. A Felügyeleti Testület elnöke ugyanazon a napon a jelentést az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága elé terjesztette.
Az EKB határozata a 2025-re eső éves felügyeleti díjak teljes összegéről
A Kormányzótanács 2026. március 5-én elfogadta a 2025-re eső éves felügyeleti díjak teljes összegéről szóló EKB/2026/7 határozatot.
Az Európai Bankhatóság (EBH) környezetvédelmi forgatókönyv-elemzésről szóló iránymutatásának betartása
A Kormányzótanács 2026. március 6-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az EBH-t arról, hogy az EKB a közvetlen felügyelete alá tartozó jelentős hitelintézetek tekintetében 2027. január 1-jére meg kíván felelni a környezetvédelmi forgatókönyv-elemzésről szóló iránymutatásnak (EBA/GL/2025/04). Ez az EBH-iránymutatás a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatok kezeléséről szóló EBH-iránymutatást egészíti ki azáltal, hogy felügyeleti elvárásokat határoz meg a környezetvédelmi forgatókönyv-elemzés intézmények általi elvégzésének módjára vonatkozóan.
Egy euroövezeti bankra kivetett közigazgatási bírság
Az EKB 2026. március 10-én bejelentette, hogy 2 260 000 EUR összegű közigazgatási pénzbírságot szabott ki a Nordea Finance Finland Ltd-re, amiért téves adatokat szolgáltatott legnagyobb kitettségeiről, és túllépte a nagykockázat-vállalási határértéket. A vonatkozó sajtóközlemény az EKB bankfelügyeleti honlapján olvasható.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok