Monetáris politikai döntések
Az EKB Kormányzótanácsa mai ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00%-os kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25%-os, illetve -0,40%-os szintjét. A Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai tartósan, a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani szinteken maradnak.
A hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedéseket illetően a Kormányzótanács megerősíti szándékát, hogy az eszközvásárlási programot a mostani 60 milliárd eurós havi ütemben 2017. december végéig folytatja, illetve szükség esetén ennél is tovább egészen addig, amíg az inflációs pályának a testület inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja. A nettó vásárlásokkal párhuzamosan az eszközvásárlási program keretében vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztés újra befektetésre kerül. Amennyiben a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazítása felé tett további előrelépéssel, a Kormányzótanács készen áll rá, hogy a programot terjedelem, illetve időtartam tekintetében kibővítse.
Az EKB elnöke ma délután 14 óra 30 perckor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok