Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az EKB Kormányzótanácsa és Általános Tanácsa üléseinek és kapcsolódó sajtótájékoztatóinak tervezett időpontjai 2008-ban és 2009-ben

2007. március 30.

A Kormányzótanács úgy határozott, hogy üléseit – a kialakult szokásnak megfelelően – 2008-ban és 2009-ben is minden hónap első és harmadik csütörtökén tartja.

A 2001. november 8-i bejelentéssel összhangban, az EKB monetáris politikájának irányvonalát – a kialakult szokásoknak megfelelően – továbbra is csak a hónap első ülésén értékeli a Kormányzótanács. Kamatdöntések tehát alapesetben ezen az ülésen születnek. Amennyiben a Kormányzótanács második ülést is tart a hónap folyamán, azon az EKB és az eurorendszer egyéb feladataival, megbízatásaival kapcsolatos kérdésekről tárgyal. A Kormányzótanács, ha a körülmények megkívánják, természetesen bármikor dönthet az EKB irányadó kamatainak megváltoztatásáról, a korábban időrendbe vett ülésektől függetlenül. A Kormányzótanács 2008. és 2009. évi ülésezési rendjének megállapításánál figyelembe veszik, hogy a tartalékolási periódusok az irányadó refinanszírozási művelet teljesítési napján kezdődnek, azután az ülés után, amelyen a Kormányzótanács a tervek szerint a monetáris politikai irányvonal havi értékelését végzi.

Ugyancsak a kialakult gyakorlattal összhangban, a Kormányzótanács két ülését mind 2008-ban, mind 2009-ben ismét Frankfurton kívül tartják: az elsőt 2008. május 8-án a Bank of Greece, a másodikat pedig 2008. november 6-án a Nationale Bank van België/Banque Nationale de Belgique szervezésében. A 2009. év első Frankfurton kívül tartandó ülésének 2009. április 2-án a Banca d’Italia ad otthont, a másodiknak pedig 2009. július 2-án a Banque centrale du Luxembourg lesz a házigazdája.

Az Általános Tanács úgy döntött, hogy megtartja a negyedéves ülésezés jelenlegi gyakorlatát. Végezetül, a sajtótájékoztatók jelenlegi rendje megmarad, azaz a sajtótájékoztatókat általában a hónap első kormányzótanácsi ülését követően tartják.

Az EKB Kormányzótanácsának ülései 2008-ban

2008. január 10.

2008. február 7.

2008. február 21.

2008. március 6.

2008. március 27.

2008. április 10.

2008. április 24.

2008. május 8. (Athén)

2008. május 21.

2008. június 5.

2008. június 19.*

2008. július 3.

2008. július 17.

2008. augusztus 7.

2008. szeptember 4.

2008. szeptember 18.*

2008. október 2.

2008. október 23.

2008. november 6. (Brüsszel)

2008. november 20.

2008. december 4.

2008. december 18.*

*Az ülés szerda délután kezdődik, és csütörtökön folytatódik.

Az EKB Általános Tanácsának ülései 2008-ban

2008. március 27.

2008. június 19.

2008. szeptember 18.

2008. december 18.

Sajtótájékoztatók 2008-ban

2008. január 10.

2008. február 7.

2008. március 6.

2008. április 10.

2008. május 8. (Athén)

2008. június 5.

2008. július 3.

2008. szeptember 4.

2008. október 2.

2008. november 6. (Brüsszel)

2008. december 4.

Az EKB Kormányzótanácsának ülései 2009-ben

2009. január 15.

2009. február 5.

2009. február 19.

2009. március 5.

2009. március 19.*

2009. április 2. (Róma)

2009. április 23.

2009. május 7.

2009. május 20.

2009. június 4.

2009. június 18.*

2009. július 2. (Luxembourg)

2009. július 16.

2009. augusztus 6.

2009. szeptember 3.

2009. szeptember 17.*

2009. október 8.

2009. október 22.

2009. november 5.

2009. november 19.

2009. december 3.

2009. december 17.*

2010. január 14.

*Az ülés szerda délután kezdődik, és csütörtökön folytatódik.

Az EKB Általános Tanácsának ülései 2009-ben

2009. március 19.

2009. június 18.

2009. szeptember 17.

2009. december 17.

Sajtótájékoztatók 2009-ben

2009. január 15.

2009. február 5.

2009. március 5.

2009. április 2. (Róma)

2009. május 7.

2009. június 4.

2009. július 2. (Luxembourg)

2009. szeptember 3.

2009. október 8.

2009. november 5.

2009. december 3.

2010. január 14.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok