Az eurobankjegyek első sorozatának tervezői pályázata

Robert Kalina, az eurobankjegyek tervezője, munka közben a bécsi Österreichische Nationalbankban

Az EKB elődintézménye, az Európai Monetáris Intézet 1996 februárjában tervezői versenypályázatot írt ki, amelyre 44 alkotás érkezett. A lehető legmagasabb fokú objektivitást biztosítandó, az értékelés a pályázók kilétének ismerete nélkül zajlott.

Ugyanezen év szeptemberében 14 független marketing- és reklámszakemberből, tervezőből és művészettörténészből álló zsűri bírálata alapján két csoport jutott a második fordulóba: az egyik a „korok és stílusok Európában” témát feldolgozó öt művet, a másik a „modern/absztrakt” kategóriába sorolt szintén öt alkotást tartalmazott.

Ezután felkérték az EOS (European Omnibus Survey) Gallup Europe intézetet, hogy készítsen közvéleménykutatást a második fordulóba jutott grafikákról. Egy részletes kérdőív segítségével két csoportot (a pénzkezelőket és a szélesebb nyilvánosság képviselőit) kérdeztek meg a 10 sorozattervről. Európaszerte összesen mintegy 2000 ember nyilvánított véleményt.

Az Európai Monetáris Intézet 1996 decemberében a zsűri döntése és a közvéleménykutatás eredménye alapján kiválasztotta a nyertes pályaművet, amelyet Robert Kalina, a bécsi Österreichische Nationalbank bankjegytervezője készített.

A bankjegytervezéssel és -pályázattal kapcsolatos dokumentumok (angol nyelven):

  • Report of the Theme Selection Advisory Group, May 1995, ENGLISH
  • Report of the Feature Selection Advisory Group, 1995, ENGLISH
  • Designers’ Design Brief (extract), February 1996, ENGLISH
  • Appendix 2 to the Design Brief, February 1996, ENGLISH
  • Public research report on the shortlisted designs, December 1996, ENGLISH
  • De-coding table for the public research report on the shortlisted designs, December 1996, ENGLISH
  • Euro banknote design exhibition catalogue, September 2003, ENGLISH