6.2.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 30/1

1.1.

Az irányelvtervezet kihatásainak értékeléséhez először fontos megérteni az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények jogi jellegét. E tekintetben a 2006/48/EK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt a 2000/46/EK irányelv értelmében vett hitelintézetként határozza meg. A 2000/46/EK irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény „olyan vállalkozás vagy más jogi személy, amely a 2000/12/EK irányelv (most a 2006/48/EK irányelv) 1. cikke 1. pontja első albekezdésének a) pontjában szereplő definíció értelmében nem hitelintézet, és amely fizetési eszközöket bocsát ki elektronikus pénz formájában”. Az irányelvtervezet 17. cikkének (1) bekezdése kiveszi az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt a hitelintézetek fenti fogalommeghatározása alól, és átsorolja azokat 2006/48/EK irányelv 4. cikke (5) bekezdésének megfelelő „pénzügyi intézményre”. Azonban az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény által az irányelv alapján végezhető tevékenységek fajtájára figyelemmel az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény jogi jellege továbbra is meg fog egyezni a hitelintézetekével. Ez a következtetés a hitelintézetnek a 2006/48/EK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő fogalommeghatározásának elemzésén alapul, miszerint „hitelintézet: olyan vállalkozás, amely a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt”.

1.2.

„vállalkozás”

A vállalkozás kifejezés megegyezik a Szerződés versenyszabályaiban használt kifejezéssel (5). Miközben a kifejezést a Szerződés nem határozza meg, annak jelentése a közösségi jogban általánosan úgy kerül meghatározásra, hogy abba beletartozik a kereskedelmi (6) vagy gazdasági tevékenységet végző minden természetes és jogi személy, jogállásától vagy finanszírozásának módjától függetlenül (7). Az irányelvtervezet 2. cikkének (1) bekezdése az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt olyan jogi személyként határozza meg, „amely … engedélyt kapott elektronikus pénz kibocsátására”. Így teljesül a hitelintézet fogalmában előírt vállalkozási jelleg követelményének első része. Emellett az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény általi elektronikuspénz-kibocsátás és az irányelvtervezet 8. cikkében meghatározottak szerint általánosságban más pénzügyi szolgáltatások nyújtása egyértelműen egyaránt kereskedelmi és gazdasági tevékenységnek is nevezhető.

1.3.

„amely a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt”

Amint azt az Európai Közösségek Bírósága megjegyezte, nem vitatott, „hogy a nyilvánosságtól történő betétgyűjtés és a hitelek nyújtása a hitelintézetek tevékenységének alapját képezi” (8). A figyelem az ilyen üzleti vállalkozások két vonatkozásának egyesített jellegére irányul, azaz arra, hogy hitelintézetnek kell lenniük ahhoz, hogy a 2006/48/EK irányelvben meghatározott fogalommeghatározás körébe tartozzanak. Elegendő azonban, ha valamely vállalkozás alapszabálya értelmében jogosult a két típusú üzleti tevékenység végzésére; nem szükséges, hogy ténylegesen, egyidejűleg végezze is mindkettőt, vagy hogy azokat a gyakorlatban egyáltalán végezze (9). Ami e tekintetben döntő, az az, hogy az intézmény jogilag rendelkezik e jogosultsággal az adott ügyletek végzésére. Az alábbiakban ezeket az elemeket részletezzük.

1.4.

„betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át”

1.4.1.

Az irányelvtervezet 8. cikkének (2) és (3) bekezdése megtiltja az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények számára a betétgyűjtést. Míg a 2006/48/EK irányelv nem határozza meg a betétgyűjtés fogalmát, a Bíróság tágan értelmezte a 2006/48/EK irányelv szerinti betétek vagy más visszafizetendő pénzeszközök fogalmát, megjegyezve, hogy „a visszafizetendő pénzeszközök kifejezés nem csak azokra a pénzügyi eszközökre utal, amelyek rendelkeznek a visszafizetendőség lényeges jellemzőjével, hanem azokra is, amelyekre – bár e jellemzővel nem rendelkeznek – a fizetett összeg visszafizetését előíró szerződéses megállapodás vonatkozik” (10). Nincs jelentősége annak, hogy ezeket a pénzeszközöket betét formájában vagy más formában – így a 2006/48/EK irányelv preambulumában említett kötvények és más hasonló értékpapírok folyamatos kibocsátása (11) révén – adták-e át. Így valamennyi pénzátvétel megvalósíthatja a betétgyűjtési üzleti tevékenységet (annak tág értelmében), ha az a kapott pénz visszafizetésével jár. Nem lényeges e tekintetben, hogy a visszafizetés követelménye a pénz átvételekor már fennáll-e (és az ügylet lényegi elemét képezi-e) vagy ez a kötelezettség a szerződéses jogcím létrehozásával keletkezik (12). A betétgyűjtés megfelelő értelmezésekor iránymutatásul a védelemben részesítendő betétek köre és a betétek visszafizetése tekintetében jelentősnek tekintett kockázatokra figyelemmel a hitelezési vállalkozás értelmezése kérdésének kell szolgálnia. Az eredmény a betétgyűjtési és hitelezési tevékenység tekintetében egyaránt a tág értelmezésre hajló irányzat (13).

1.4.2.

A fentiekre figyelemmel meg kell jegyezni, hogy a 2000/46/EK irányelv (8) preambulumbekezdése kijelenti, hogy „A nyilvánosság pénzeszközeinek elektronikus pénz fejében történő átvétele, amely egyenlegben jelenik meg a kibocsátó intézmény számláján … betétek vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközök átvételét képezi”. Az irányelvtervezet értelmében a pénzeszközök ilyen átvétele többé már nem felel meg betétnek vagy visszafizetendő más pénzeszköznek. Az irányelvtervezethez fűzött indokolásban nem szerepel magyarázat egy ilyen változtatáshoz; azonban úgy tűnik, hogy általában megkísérelték hozzáigazítani a 2000/46/EK irányelvet a 2007/64/EK irányelvhez (14). Amint azt a belső piaci fizetési szolgáltatásokról szóló irányelvre irányuló javaslatról szóló, 2006. április 26-i CON/2006/21 véleményben (15) is megjegyeztük, az EKB megítélése szerint betétgyűjtésnek felel meg pénzeszközök ilyen módon történő átvétele. Ennek oka az, hogy a pénzeszközök határozatlan ideig tarthatóak, és a kibocsátó kamatot fizethet az átvett pénzeszközökre. Az Európai Bíróság különösen a kamatfizetés tekintetében ismerte el, hogy „az olyan hitelintézetek számára, amelyek külföldi társaságok leányvállalatai, és amelyek be szándékoznak lépni valamely tagállam piacára, a látra szóló betétszámlák utáni kamatfizetés által támasztott verseny az egyik leghatékonyabb eszköznek minősül e cél eléréséhez. … Az említett leányvállalatok tevékenysége folytatásának és fejlesztésének a szóban forgó tilalomból (a látra szóló betétek utáni kamatfizetés tilalma) eredő korlátozása annál is lényegesebb, mert a nyilvánosságtól történő betétgyűjtés és a hitelek nyújtása a hitelintézetek tevékenységének alapját képezi” (16).

1.4.3.

Végül annak vitatásakor, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény továbbra is gyűjt betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt, a döntő az, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek fizetett pénzeszközök az irányelvtervezet 5. cikkének megfelelően visszakövetelhetőek; e rendelkezésben ugyanis az áll, hogy a szóban forgó pénzeszközöket az elektronikus pénz birtokosa számára kérésre névértéken kell visszatéríteni.

1.5.

„a nyilvánosságtól”

A betétgyűjtéssel kapcsolatban az intézménynek „a nyilvánosságtól” történő betétgyűjtéssel kell üzletszerűen foglalkoznia. A „nyilvánosság” kifejezésnek a hitelintézet 2006/48/EK irányelv szerinti fogalommeghatározásában történő használatára közvetlenül vonatkozó, európai bírósági ítélkezési gyakorlata híján több jogtudós kifejtette véleményét a „nyilvánosság” kifejezés jelentéséről a „hitelintézet” 77/780/EGK irányelv 1. cikkének első francia bekezdésében megállapított fogalommeghatározásában, amelyet szó szerint megismétel a 2006/48/EK irányelv 4. cikkének (1) bekezdésének a) pontja. Elismert az, hogy „az első banki irányelv elfogadásakor a hitelintézetek prudenciális felügyeletének fő célja a betétesek és megtakarítással rendelkezők védelme volt … Emiatt nem minősül hitelintézetnek az olyan vállalkozás, amely pénzeszközeit a bankközi piacon hitelintézetektől vagy más szakmai piaci szereplőktől – mint például intézményi befektetőktől és biztosítótársaságoktól gyűjti” (17). Ezért „azok az intézmények, amelyek csak a bankközi piacon tevékenykednek … az EK-jog szerint nem minősülnek hitelintézetnek, mivel nem gyűjtenek pénzeszközöket a nyilvánosságtól” (18). Ebből látható, hogy a „nyilvánosság” fogalma a jogi védelmet igénylőnek tekintett természetes és jogi személyeket takarja, míg az ilyen védelmet nem igénylő – azaz a bankközi piacon jelen lévő – jogalanyok nem minősülnek a „nyilvánosság” fogalma körébe tartozónak. Ezért a hitelintézet fogalommeghatározásának alkalmazásában a hitelintézetnek vagy pénzügyi intézménynek nem minősülő minden jogi vagy természetes személy a „nyilvánosság” körébe tartozónak fog minősülni. Valójában az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény összefüggéseiben az elektronikus pénz birtokosait úgy kell tekinteni, hogy azon „nyilvánosság” körébe tartoznak, amelytől az elektronikus pénz kibocsátója pénzeszközöket gyűjt.

1.6.

„saját kockázatára hitelek nyújtása”

A 2000/46/EK irányelv 1. cikke (5) bekezdésének a) pontja értelmében az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény üzleti tevékenysége korlátozott, és abból külön kizárásra kerül a hitelnyújtás minden formája. Mivel a hitelintézet vállalkozási tevékenysége egyaránt kiterjed a betétgyűjtésre és a hitelnyújtásra, vitatható, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények manapság nem felelnek meg egyszerre a betétgyűjtés és a hitelnyújtás kritériumának, és csak a 2006/48/EK irányelvben megállapított fogalommeghatározás miatt minősülnek hitelintézetnek. Tekintet nélkül azonban az irányelvtervezetben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tekintetében megállapított betétgyűjtési tilalomra, azok ténylegesen továbbra is gyűjteni fognak ilyen betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket. Emellett továbbra is meg fognak felelni a hitelnyújtás többi kritériumának. Pontosabban az irányelvtervezet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények számára megengedett lesz a hitelnyújtás egyes fizetési szolgáltatások kínálásakor (19). Azonban az ilyen hitelt elismerten nyújtani kívánó elektronikuspénz-kibocsátó intézmények azt csak számos külön feltétel teljesülése esetén tehetik (20).

1.7.

A „hitelintézet” fogalommeghatározása a 2006/48/EK irányelvben a folytatott tevékenységre, és nem pedig a tevékenységet folytató jogalany jellegére vonatkozik (21). E tekintetben azonban egyértelműnek tűnik, hogy attól függetlenül, miszerint az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények az irányelvtervezet értelmében már nem hitelintézetek, és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények számára a betétgyűjtésnek vagy más visszafizetendő pénzeszköz gyűjtésének az irányelvtervezetben megállapított tilalmára tekintet nélkül azok ténylegesen továbbra is gyűjteni fognak ilyen betéteket. Pontosabban, az átvett pénzeszközök határozatlan ideig tarthatók, mindaddig, amíg a birtokos azok visszafizetését nem kéri, és az elektronikus pénzt kibocsátó kamatot fizethet az átvett pénzeszközökre. Emellett az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények továbbra is meg fognak felelni a hitelintézeti tevékenység többi kritériumának. Ezért jogi szempontból úgy tűnik, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény az irányelvtervezet meghatározása szerint a hitelintézetekre a jelenleginél is még inkább emlékeztető jellemzőkkel rendelkezik, mivel a betétgyűjtési tevékenység változatlan marad és a jövőben megengedett lesz a korlátozott hitelnyújtási tevékenység. Ezt szem előtt tartva meg kell jegyezni, hogy a „hitelintézet” fogalommeghatározásának alakulásával összefüggésben a szakirodalom szerint „egységes megközelítésnek kell léteznie ezen a területen azon versenytorzulások megelőzésére, amely abból eredne, ha az egyik országban igazgatási ellenőrzés vonatkozna az alapjában véve hasonló és ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló tevékenységet folytató vállalkozásokra, míg a másik országban nem” (22). Központi banki nézőpontból az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények a pénzkibocsátó szektor részei és a 2006/48/EK irányelvben meghatározott hitelintézetekkel azonos versenyfeltételeket folyamatosan biztosítani kell (23).

2.1.

A KBER Alapokmányának 19.1. cikkének első mondata szerint „az EKB a monetáris politikai célok megvalósítása érdekében megkövetelheti, hogy a tagállamokban létrehozott hitelintézetek kötelező tartalékot tartsanak az EKB-ban és a nemzeti központi bankokban lévő számláikon”. Hitelintézeti jogállásukra figyelemmel az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre vonatkoznak az eurorendszer (24) tartalékképzési követelményei, amelyeket részletesen a kötelező tartalékok alkalmazásáról szóló, 2003. szeptember 12-i EKB/2003/9 rendelet (25) szabályoz. A kötelező tartalék fontos intézkedés a monetáris politika végrehajtása tekintetében, azaz a csak hitelintézeteknek felszámítható rövid távú kamatok irányításában. Ezért a hitelintézet 2006/48/EK irányelv szerinti fogalommeghatározása jelentőséggel bír az EKB és a nemzeti központi bankok számára.

2.2.

Amennyiben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények az irányelvtervezet 17. cikkének (1) bekezdésében javasoltak szerint kikerülnének a hitelintézet fogalommeghatározása alól, annak messzire nyúló következményei lennének központi banki szempontból. Mivel az elektronikus pénz (például bankkártya tranzakciók formájában) helyettesíti a bankok által kínált fizetési eszközöket, ilyen szolgáltatásokat olyan elektronikuspénz-kibocsátó intézmények kínálnának, amelyekre többé már nem vonatkozik tartalékképzési követelmény. A sok tekintetben meglehetősen hasonló különféle fizetési eszközök nem egységes kezelését kerülni kell.

2.3.

Emellett az egyenlegek elektronikus pénz és a bankszámla közötti átváltása befolyásolná a bankok likviditási helyzetét, és bonyolíthatná a monetáris politika végrehajtását. Míg jelenleg a létező elektronikus pénz mennyisége túlságosan alacsony ahhoz, hogy e tekintetben gondot okozzon, a potenciális elektronikus pénz állományok – az irányelvhez mellékelt hatásvizsgálatban az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre az irányelv elfogadását követően vonatkozó fellazított szabályozói követelmények következményeként jelzett – jövőbeli növekedésének lehetősége fennáll. Az elektronikuspénz-kibocsátó intézményeknek a 2006/48/EK irányelv 4. cikkének (5) bekezdésében meghatározott pénzügyi intézménnyé történő átminősítésének következménye az lenne, hogy azokra a jövőben nem vonatkozna a KBER Alapokmányának 19.1. cikke szerinti tartalékképzési követelmény. Ilyen helyzetben és ha az elektronikus pénz jelentős mértékben átveszi a készpénz szerepét, az EKB álláspontja szerint ez a banki szektor likviditási feltételeit jelentősen befolyásolná. Ezért a monetáris politika eurorendszer általi végrehajtása nehezebbé, kimenetele pedig bizonytalanabbá válna.

2.4.

Következtetésként, a monetáris politikai szempontú megfontolások erőteljesen azt támasztják alá, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézményeket továbbra is hitelintézetnek kell minősíteni, az irányelvtervezetben szereplő javaslat ellenére. Az EKB álláspontja e tekintetben az, hogy a fentiekben felvázolt monetáris politikai aggályok egyértelműen kiszorítják az irányelvtervezet mögött húzódó azon szándékot, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre vonatkozó szabályozói keretet összhangba hozzák a 2007/64/EK irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében meghatározott pénzforgalmi intézményre vonatkozó szabályozói kerettel, ami viszont nem tartozik a hitelintézet fogalommeghatározásának hatálya alá (26).

2.5.

Az EKB üdvözli azt a tényt, hogy az irányelvtervezet 5. cikke jórészt fenntartja a visszaválthatóságnak a 2000/46/EK irányelv 3. cikkében szereplő követelményét. Központi banki szemszögből a visszaválthatóság központi kérdés. Az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre ezért jogszabályi kötelezettségnek kell vonatkoznia az elektronikus pénznek az elektronikus pénz birtokosának kérésére központi banki pénzre névértéken történő visszaváltása tekintetében. Az elektronikus pénzbe mint az érmék és bankjegyek tényleges és megbízható helyettesítőjébe vetett bizalom csak annak biztosításával őrizhető meg, ha az elektronikus pénz birtokosa visszaválthatja az elektronikus pénz értékét bankjegyre vagy számlapénzre. Monetáris politikai nézőpontból a visszaválthatóság követelménye szükséges egyebek között a pénz elszámolási egység funkciójának megőrzésére, az árstabilitásnak az elektronikus pénz korlátlan kibocsátása megelőzésével történő fenntartására, valamint az EKB által meghatározott likviditási feltételek és rövid távú kamatok ellenőrzési képességének biztosítására.

2.6.

Az elektronikuspénz-kibocsátók részéről az elektronikus pénz birtokosoknak történő visszaváltásnak vagy a törvényes fizetőeszközben vagy az adott elektronikuspénz-birtokos hozzájárulásával banki csatornákon keresztül az elektronikus pénz birtokosának bankszámláján történő jóváírásra vonatkozó, visszavonhatatlan átutalási megbízás kiadása útján kell történnie. A visszaváltási kifizetést ugyanabban a fizetőeszközben kell denominálni, mint amiben a kibocsátott elektronikus pénzt denominálták (27). Az EKB e tekintetben megjegyzi, hogy az irányelvtervezet 5. cikkének (1) bekezdése maga után vonja, hogy az elektronikus pénz birtokosa bármikor kérheti a visszaváltást a birtokolt elektronikus pénz monetáris értékén. A szóban forgó rendelkezés nem tükrözi a 2000/46/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének tartalmát, amely szerint az elektronikus pénz birtokosa választhat, hogy az átváltás érmékre és bankjegyekre, vagy egy számlára történő átutalással történjen. A jogi egyértelműség érdekében, illetve a rendelkezésnek a tagállamok nemzeti jogába való egységes átültetésének biztosítására az EKB javasolja az irányelvtervezet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelő módosítását annak biztosítására, hogy az elektronikus pénz birtokosa szabadon választhatja meg a visszatérítés előnyben részesített módját.

3.1.

Az irányelvtervezet 8. cikkének (1) bekezdése jelentősen tágítja azon tevékenységek körét, amelyek folytatására az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények jogosultak lesznek, összevetve a 2000/46/EK irányelv 1. cikkének (5) bekezdésével, amely szerint az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények üzleti tevékenysége az elektronikus pénz kibocsátásán túlmenően a szorosan kapcsolódó pénzügyi és nem pénzügyi szolgáltatások nyújtására korlátozódik, kizárva a hitelnyújtás minden formáját. Az irányelvtervezet az engedélyezett tevékenységeket az alábbiak szerint bővíti: i. a 2007/64/EK irányelv mellékletében felsorolt pénzforgalmi szolgáltatások, amibe beletartozik egyes hitelek nyújtása; ii. fizetési rendszerek üzemeltetése; és iii. az elektronikus pénz kibocsátásán kívüli üzleti tevékenységek végzése. Az engedélyezett tevékenységek listájának liberalizációjával egyidejűleg a felügyeleti rendszer lazul egyebek mellett annak révén, hogy lényegesen leszállításra kerül az indulótőke-követelmény, és megszűnnek a befektetésekre a 2000/46/EK irányelv 5. cikkében szereplő, hatályos korlátozások. Az EKB érti, hogy ezen alapvető változtatásnak alapvető indoka az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények jogi keretének a 2007/64/EK irányelvvel történő összehangolása, és végső soron abba való integrálása. Ennek megfelelően a javasolt felügyeleti rendszer, amelyet összhangba hoztak a pénzforgalmi intézményekre a 2007/64/EK irányelv értelmében vonatkozó rendszerrel, megfelel az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények fogalommeghatározása javasolt módosításának. Ilyen előzmények után a következő vonatkozások érdemesek megfontolásra.

3.2.

Először is, az EKB álláspontja az, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények és a hitelintézet elektronikus pénz kibocsátására vonatkozó jogától eltekintve nem egyértelmű az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények és a hitelintézetek közötti különbségtétel; ez felügyeleti szempontból igen jelentős feladattá teszi a kockázatok és a kapcsolódó biztosítékok értékelését. A nehézség pontosabban nem csak abból a tényből ered, hogy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények a gyakorlatban a betétekkel és visszafizetendő más pénzeszközökkel egyenértékű pénzeszközöket tarthatnak, de az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények azon képességéből is, hogy a nyilvánosságtól átvett pénzeszközökkel finanszírozott hitelt nyújthatnak. Ezen túlmenően az elektronikuspénz-kibocsátó intézményeknek a pénzforgalmi intézményekkel való összehangolását bonyolítja az, hogy különbséget kell tenni a fizetési számlákon alapuló fizetési szolgáltatások és a központosított könyvelésen alapuló elektronikus pénzben végzett fizetési szolgáltatások között.

3.3.

Másodszor, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény fogalommeghatározásának javasolt változtatása nem mérsékelné a tevékenységükhöz társuló kockázatokat. Viszont az irányelvtervezet hatásvizsgálata nem foglalkozik azokkal a kockázatokkal, amelyek az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények által végezhető tevékenységek szélesebb köréhez társulhatnak.

3.4.

Harmadszor, az EKB álláspontja az, hogy még mindig hiányoznak az egyértelmű bizonyítékok a garanciális követelmények és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tevékenységeinek tényleges kockázata közötti állítólagos aránytalanság tekintetében. A fent említett megfontolások alapján egyértelműen szükség van az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények új jogi természetével társuló lehetséges kockázatok további megfontolására az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények megfelelő szabályozói és felügyeleti kezelésének biztosítására.

3.5.

Negyedszer, ahogy azt fentebb már megjegyeztük, érdemes hangsúlyozni, hogy az irányelvtervezetben nem tükröződik a 2000/46/EK irányelv befektetési stratégiák korlátozására vonatkozó 5. cikke. Az irányelvtervezet enyhíti a 2000/46/EK irányelv meglehetősen korlátozó jellegét azon lehetőség tekintetében, amely lehetővé teszi az elektronikuspénz-kibocsátók számára az elektronikus pénz kibocsátásával nyereség generálását. Ez a javasolt módosítás kedvezőnek bizonyulhat az ágazat jövőbeni növekedése szempontjából. Azonban figyelembe kell venni azokat a jelentős likviditási és nem fizetési kockázatokat, amelyekkel egy elektronikuspénz-kibocsátó intézmény bármely típusú eszközbefektetés megengedése következtében szembesülhet. E tekintetben megfelelően kiegyensúlyozott megoldást lehet elérni a jelenleg a 2000/46/EK irányelvben meghatározott befektetési korlátozásoknál rugalmasabb rendszer előírásával. További felügyeleti biztosítékokat tenne szükségessé a létező befektetési korlátozásoknak az irányelvtervezetben szereplő teljes liberalizálása.

3.6.

Végül: az irányelvtervezet emeli a határértékeket – a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló 2005/60/EK irányelvnek (28) megfelelően – az azonosítási és ügyfél-átvilágítási szabályok tekintetében. Ezek a határértékek azonban nem felelnek meg a 2007/64/EK irányelvben szereplő határértékeknek. A jelenlegi határértékek lényeges emelése támogatná a pénzforgalmi tranzakciók névtelenségét, valamint növelné az elektronikus pénz kibocsátásával járó, pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatokat, különösen több előre kifizetett kártya megszerzése révén.

5.1.

Az irányelvtervezet 1. cikkének (3) bekezdése megállapítja, hogy az nem vonatkozik az olyan eszközalapú szolgáltatásokra, amelyeket egyebek között „zártkörű hálózaton” belül használnak. Az EKB elismeri, hogy az (5) preambulumbekezdés használható ennek olyan értelmezésére is, hogy a „zártkörű hálózaton” belül használható eszköz „csak egy meghatározott üzletben vagy üzletláncban használható termékek és szolgáltatások vásárlására, vagy ha az értékesítés helyétől függetlenül csak meghatározott körű termékek és szolgáltatások vásárlására alkalmas”. A szóban forgó rendelkezésnek azonban jót tenne némi pontosítás, mivel pl. két nagyméretű üzletlánc hálózaton belüli elektronikus pénz kibocsátása képviselhet ez alól kivételt a jelentős mennyiségű elektronikus pénz kibocsátására tekintettel.

5.2.

Bizonyos feltételek mellett az irányelvtervezet 1. cikkének (4) bekezdése kiveszi a mobiltelefon-szolgáltatókat az irányelvtervezet hatálya alól. Az EKB érti, hogy a mentesítés olyan esetekre vonatkozik, amikor a mobiltelefon-szolgáltató közvetítőként, az áru vagy szolgáltatás belső értékének növelése nélkül jár el, ahogyan az az irányelvtervezet (5) preambulumbekezdésének utolsó mondatában szerepel. Az EKB a jogi egyértelműség érdekében ajánlja az irányelvtervezet (5) preambulumbekezdésének további pontosítását arra vonatkozó útmutatás megadásával, hogy pl. a csengőhangok vagy időjárás-előrejelzés megvásárlására ez a mentesítés kiterjed-e.

5.3.

Az irányelvtervezet 2. cikkének (2) bekezdésében az elektronikus pénz fogalommeghatározása igen tágan került megfogalmazásra és az lefedi a legtöbb számlatípust; meghatározza, hogy általánosságban mi minősül elektronikus pénznek, amibe beletartoznak a bankszámlák és pénzforgalmi számlák, mivel a könyvelés és a pénzeszközök tárolása manapság már az érintett számla típusától függetlenül elektronikus úton történik. A 2007/64/EK irányelvben meghatározott pénzforgalmi tranzakciókra való hivatkozás a fogalommeghatározást egy további, igen általános fogalommal bővíti, mivel a pénzforgalmi tranzakciók nem korlátozódnak a hagyományos fizetési eszközökre, de abba beletartozik a pénzátutalás és a pénzfelvétel is. Az elektronikus pénz ilyetén általános meghatározása azzal járna, hogy a hagyományos bankszámlák és a pénzforgalmi számlák is elektronikus pénznek lennének tekinthetők. Az EKB ezért egy azt meghatározó pontosítást tanácsol, hogy az átvett pénzeszközök kizárólag az elektronikuspénz-birtokostól a kedvezményezetteknek történő elektronikus pénzátutalás céljaira legyenek felhasználhatóak.

5.4.

Az EKB fentebb kifejtett azon álláspontjának érintetlenül hagyásával, miszerint az átvett pénzeszközök jogi jellege ténylegesen betét, úgy tűnik, hogy az irányelvtervezet 8. cikkének (2) bekezdése már tartalmazza a 8. cikk (3) bekezdésének tartalmát, ezért ez utóbbit el lehet hagyni.

5.5.

Az irányelvtervezet 11. cikkének (1) bekezdése szabályozza a végrehajtási intézkedések Bizottság általi elfogadását. Erre különösen a 11. cikk (1) bekezdésének c) pontja ad jogalapot „a technológiai vagy gazdasági fejlődés figyelembevételére irányuló intézkedések” tekintetében, aminek megfogalmazását az EKB túlságosan tágnak, hatályában korlátlannak és esetlegesen az irányelv 11. cikke (2) bekezdésének követelményébe ütközőnek tartja, mely szerint a végrehajtási intézkedések az irányelvtervezet „nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására” szolgálhatnak.