SAJTÓKÖZLEMÉNY

Monetáris politikai döntések

2017. március 9.

Az EKB Kormányzótanácsa mai ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00%-os kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25%-os, illetve -0,40%-os szintjét. A Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai tartósan és a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani vagy ennél alacsonyabb szinteken tartózkodnak.

A hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedéseket illetően a Kormányzótanács megerősíti szándékát, hogy az eszközvásárlási programot a folyó hónap végéig a jelenlegi havi 80 milliárd eurós ütemben folytatja, valamint hogy 2017 áprilisától a nettó eszközvásárlást 60 milliárd eurós havi ütemben folytatja 2017. december végéig, illetve szükség esetén tovább egészen addig, amíg az inflációs pályának a testület inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja. A nettó vásárlásokkal párhuzamosan az eszközvásárlási program keretében vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztés újra befektetésre kerül. Amennyiben a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazításában elért további előrelépéssel, a Kormányzótanács készen áll rá, hogy a programot méret és/vagy időtartam tekintetében kibővítse.

Az EKB elnöke ma délután 14 óra 30 perckor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntés alapjául szolgáló megfontolásokat.

Médiakapcsolatok