SAJTÓKÖZLEMÉNY
The information published on this page is outdated.

Az EKB Kormányzótanácsa és Általános Tanácsa üléseinek tervezett időpontjai 2014-ben és 2015-ben

2013. május 17.

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa úgy határozott, hogy üléseit 2014-ben és 2015-ben is rendszerint havonta kétszer tartja. Az előző évekhez hasonlóan az ülések rendes időpontja a szabadnapok alakulása miatt kivételesen módosulhat. A hatékony ülésezési sorrend biztosítása érdekében szintén módosulhatnak az időpontok, amikor a Kormányzótanács és az Általános Tanács ülései, valamint az Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) igazgatótanácsi ülései azonos hétre esnek. A Kormányzótanács rendesen továbbra is a hónap első, csütörtöki ülésén foglalkozik az euroövezet monetáris politikai irányvonalával. Az EKB irányadó kamatait érintő döntések tehát alapesetben ezen az ülésen születnek. Amennyiben a Kormányzótanács második ülést is tart a hónap folyamán (amely szerda délután kezdődik, és csütörtök reggelre is átnyúlhat), azon az EKB és az eurorendszer egyéb feladataival, hatásköreivel kapcsolatos kérdésekről tárgyalnak. Szükség esetén a testület természetesen bármikor, a meghirdetett ülésrendtől függetlenül is értékelheti a monetáris politika irányát, és dönthet az EKB kamatlábainak megváltoztatásáról.

A 2014. és 2015. évi ülésrendet úgy alakították ki, hogy a tartalékolási periódusok kezdőnapja annak az irányadó refinanszírozási műveletnek a teljesítési napjára essen, amelyre a monetáris politikai irányvonal havi értékelését végző tanácsülés után kerül sor.

A kialakult gyakorlatnak megfelelően, a Kormányzótanács két-két ülését 2014-ben és 2015-ben is Frankfurton kívül tartják: 2014-ben az elsőre május 8-án a Nationale Bank van België/Banque Nationale de Belgique rendezésében kerül sor, míg a másodiknak a Banca d’Italia ad otthont október 2-án. 2015-ben az első kihelyezett ülés időpontja május 7., helyszíne pedig a Ciprusi Központi Bank, a második házigazdája pedig a Central Bank of Malta lesz október 8-án.

Az EKB Általános Tanácsa fenntartja a negyedéves ülésezési gyakorlatot, rendszerint csütörtökönként ül össze a Kormányzótanács havi második ülése után.

Végezetül a rendszeres sajtótájékoztatókra a jövőben is a hónap első kormányzótanácsi ülése után kerül sor

Az EKB Kormányzótanácsának 2014. évi ülései

2014. január 9.

2014. január 22.

2014. február 6.

2014. február 19.

2014. március 6.

2014. március 19.

2014. április 3.

2014. április 16.

2014. május 8. (Belgium)

2014. május 21.

2014. június 5.

2014. június 17.

2014. július 3.

2014. július 16-17.

2014. augusztus 7.

2014. szeptember 4.

2014. szeptember 17.

2014. október 2. (Olaszország)

2014. október 15.

2014. november 6.

2014. november 19.

2014. december 4.

2014. december 17.

Az EKB Általános Tanácsának 2014. évi ülései

2014. március 20.

2014. június 18.

2014. szeptember 18.

2014. december 18.

Sajtótájékoztatók 2014-ben

2014. január 9.

2014. február 6.

2014. március 6.

2014. április 3.

2014. május 8. (Belgium)

2014. június 5.

2014. július 3.

2014. augusztus 7.

2014. szeptember 4.

2014. október 2. (Olaszország)

2014. november 6.

2014. december 4.

Az EKB Kormányzótanácsának 2015. évi ülései

2015. január 8.

2015. január 21.

2015. február 5.

2015. február 18.

2015. március 5.

2015. március 18.

2015. április 2.

2015. április 15.

2015. május 7. (Ciprus)

2015. május 20.

2015. június 3.

2015. június 17.

2015. július 2.

2015. július 15-16.

2015. augusztus 6.

2015. szeptember 3.

2015. szeptember 16.

2015. október 8. (Málta)

2015. október 21.

2015. november 5.

2015. november 18.

2015. december 3.

2015. december 16.

2016. január 7.

Az EKB Általános Tanácsának 2015. évi ülései

2015. március 19.

2015. június 18.

2015. szeptember 17.

2015. december 17.

Sajtótájékoztatók 2015-ben

2015. január 8.

2015. február 5.

2015. március 5.

2015. április 2.

2015. május 7. (Ciprus)

2015. június 3.

2015. július 2.

2015. augusztus 6.

2015. szeptember 3.

2015. október 8. (Málta)

2015. november 5.

2015. december 3.

2016. január 7.

Médiakapcsolatok