SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az EKB Kormányzótanácsa és Általános Tanácsa üléseinek és kapcsolódó sajtótájékoztatóinak tervezett időpontjai 2007-ben

2006. június 2.

A Kormányzótanács úgy határozott, hogy üléseit – a kialakult szokásnak megfelelően – 2007-ben is általában minden hónap első és harmadik csütörtöki napján tartja.

A 2001. november 8-i bejelentéssel összhangban, az EKB monetáris politikájának irányvonalát – a kialakult szokásoknak megfelelően – továbbra is csak a hónap első ülésén értékeli a Kormányzótanács. Kamatdöntések tehát, alapesetben, ezen az ülésen születnek. Amennyiben a Kormányzótanács második ülést is tart a hónap folyamán, az EKB és az eurorendszer egyéb feladataival és megbízatásaival kapcsolatos kérdésekről tárgyal. Ha a körülmények szükségessé teszik, a Kormányzótanács természetesen bármikor dönthet az EKB irányadó kamatainak megváltoztatásáról, a korábban időrendbe vett ülésektől függetlenül. A Kormányzótanács 2007. évi üléseinek időponttervezete figyelembe veszi, hogy a tartalékperiódusok az irányadó refinanszírozási művelet teljesítési napján, a Kormányzótanácsnak a monetáris politikai irányvonal havi értékelését előzetesen rögzítő ülése után kezdődnek.

Ugyancsak a kialakult gyakorlattal összhangban, a Kormányzótanács két ülését ismét Frankfurton kívül tartják majd: az első házigazdája a Central Bank and Financial Services Authority of Ireland lesz 2007. május 10-én, a másodiké az Oesterreichische Nationalbank 2007. október 4-én.

Az Általános Tanács úgy döntött, hogy a negyedéves ülésezés jelenlegi gyakorlatát megtartja.

Végezetül, a sajtótájékoztatók jelenlegi rendje megmarad, azaz a sajtótájékoztatókat a kamatmeghatározó kormányzótanácsi ülést követően tartják.

Az EKB Kormányzótanácsának ülései 2007-ben

2007. január 11.

2007. február 8.

2007. február 22.

2007. március 8.

2007. március 22.

2007. április 12.

2007. április 26.

2007. május 10. (Dublin)

2007. május 24.

2007. június 6.

2007. június 21.

2007. július 5.

2007. július 19.

2007. augusztus 2.

2007. szeptember 6.

2007. szeptember 20.

2007. október 4. (Bécs)

2007. október 25.

2007. november 8.

2007. november 22.

2007. december 6.

2007. december 20.

2008. január 10.

Az EKB Általános Tanácsának ülései 2007-ben

2007. március 22.

2007. június 21.

2007. szeptember 20.

2007. december 20.

Sajtótájékoztatók 2007-ben

2007. január 11.

2007. február 8.

2007. március 8.

2007. április 12.

2007. május 10. (Dublin)

2007. június 6.

2007. július 5.

2007. szeptember 6.

2007. október 4. (Bécs)

2007. november 8.

2007. december 6.

2008. január 10.

Médiakapcsolatok